A személyiségpszichológia nagy talánya az én problémája. Úgy képzelhetjük el, mint életünk “forró magját”, középponti, privát övezetét.

Az én, mint központi fogalom, döntő szerepet játszik tudatunkban, személyiségünkben, és organizmusunkban.

Nem állandó középpontról van szó, hiszen előfordulhat, hogy viselkedésünk és tudatunk egészét kormányozza, máskor pedig mintha teljes egészében eltűnne, és az én bármi féle tudatosság nélkül marad.

1. Az én szakkifejezést számos elméletalkotó használja, de mind más és más módon (fogalmi tisztázás problematikája). Én-ego fogalom egymás megfelelői.
2. Mindannyian tudatában vagyunk saját énünknek, pontosan mégsem tudjuk megmondani, minek is vagyunk tudatában. (Úgy érezzük, hogy bizonyos dolgok cselekvések, gondolatok az énünkhöz jobban hozzátartoznak, mint mások)
3. Az én témaköre egyben filozófiai kérdés is, olyan alapvető dilemmákkal, mint a lélek, a szabadság, és a hallhatatlanság.

1. Személyes létezésünk és azonosságunk egyetlen bizonyos kritériumát csupán az én érzetben lelhetjük meg.
2. A fejlődésről, tanulásról, és a motivációról szóló elméletek nem lehetnek sem teljesek, sem helytállóak abban az esetben, ha nem különböztetjük meg azt, ami a személyiségen belül releváns az énre, és ami nem.
3. A pszichológia köteles tényeknek megfelelő beszámolót adni az én alakulásáról. (segíthet a fent említett filozófiai kérdések megválaszolásában)

• Nem ismerjük pontosan, milyen lehet a csecsemő tudatos élménye, de egy bizonyos, hogy nincsen önmagának, mint énnek a tudatában. Az “én-t” nem választja el a világ egyéb részeitől.
• Az én-tudat az első öt-hat életévben lezajló fokozatos elsajátítási folyamat révén alakul ki, amelynek legnagyobb lépéseit a második évben a beszéd megjelenésével tesszük. Ez a leglényegesebb fejlődés, ami az ember életében valaha is bekövetkezik.

• Az első másfél évet szenzomotoros szakasznak nevezik:

• A gyermek ilyenkor benyomásokat szerez, és ezekre reagál, a kettő között azonban nincs közvetítő én
• 5-6 hónaposan nézegeti az ujjait, tárgyakat (a kettő között nem tesz különbséget)
• 8 hónapos tükörrel való játék
• fokozatosan kialakul egy durva megkülönböztetése az “odakinn” és az “idebenn” között
• 8 hónapos korban idegenek jelenlétében félni kezd
• a Te korábban van, mint az én!

• Az énként való létezés elsőként kialakuló összetevője valószínűleg a testi én. A test belső szerveiből a szervi érzékletek megszakíthatatlan árama érkezik. (fej anatómiai helyzeténél fogva különösen érzékeny a megterhelésre).
• Megkérdezések alapján az ént a fej övezetében lokalizáljuk, gyakran a homlok középső része mögött, kissé a szemeknél mélyebben, “küklopsz-szem” formájában
• A testi én érzete az odakinn, a világban elszenvedett frusztrációkból is táplálkozik
• Egész életünk folyamán a testi én érzése marad létezésünk alapvető tanúságtétele, saját mozgásunk szünet nélkül táplálja azt a tudatot, hogy “én: én vagyok” (nyál teszt)
• A testi érzés bármennyire lényeges is, nem csak ez teszi ki énünk egészét

• Senki sem kételkedik abban, hogy ő egy és ugyanaz az én, mint aki hároméves korában volt, noha minden, ami kapcsolatos vele jó néhányszor kicserélődött. Az én-azonosságnak ez az érzése megdöbbentő jelenség, minthogy egyébként a változás a növekedés legyőzhetetlen törvénye.
• Az én-azonosság folyamatos, még akkor is, ha tudjuk, hogy saját személyiségünk fennmaradó része állandóan változó. Az énnek ezt a sajátos tulajdonságát nemegyszer az énként való létezés (selfhood) problémájának egészével azonosítják.
• Az én-azonosság érzésének kialakulásában kimutathatunk egy fontos pszichológiai tényezőt: a beszédet.
• Valamennyi nyelvi segédeszköz közül a legfontosabb a gyermek saját neve. Amikor újra és újra hallja a saját nevét, fokozatosan felismeri saját magát, mint elkülönült, visszatérő vonatkoztatási pontot. A név a második életévben nyer jelentést. Saját nevünk központi jelentőségű, ragaszkodunk hozzá, egész létezésünk jelképének tekintjük.
• A személyes névmások használata még ebben az időben nehezen megy, ami mutatja a gyermeknek a saját azonosságával kapcsolatos nehézségeit
• A néven kívül számos más tárgy is megszilárdító eleme az én-azonosságnak (pl.: ruházat, egyéni testápolási módok)

• A gyermek mielőtt elérné a két évest kort, már szeretné befolyásolni, ellenőrizni a saját világát, és működésbe hozni a dolgokat. Ez a szenvedélye nem közvetlen tükröződése az énként való létezésnek, csupán a gyermek és a környezete közötti normális kölcsönviszony- explorációs késztetés
• Az explorációs késztetés frusztrálásakor, a gyermek úgy érzi, hogy önértékelésére mérünk csapást. Úgy érzi egóját szorítjuk vissza, és ezzel megalázzuk, haragra gerjesztjük. A gyerekben ilyenkor világosan tudatosul saját maga mint én. A jelenség annyira szembetűnő, hogy a 2-3 évben az én kialakulásának legjellemzőbb bélyege az autonómia szükséglete. (Erikson)
• Negativizmus: az én-tudat fejlődése 2 éves korban kritikus szakaszhoz ér, amelynek egyik tünete az ellenkezés.

• Levy tanulmányozta ezt az oppozíciós viselkedéstípust, és azt találta, hogy a negatívizmus első jelei már 18 hónapos korban jelentkeznek (NEM, NEM felkiáltások formájában)
• A felnőttek részéről csaknem minden javaslatot a gyermek a saját integritása elleni lehetséges fenyegetésnek tekint, ezért kifejleszti a “nem”-mondás általános szokását, ezzel védve épp alakulóban lévő önértékelését.

• Három-négyéves kor között megjelenik a versengés, amelynek következtében a gyermek elsajátítja a “legyőzlek” jelentését.
• Hat-hétéves korban az önértékelésbe már az összehasonlítás, a versengés árnyalata is belevegyül.
• Nyugati kultúrákban az egyén önértékelése és az önszeretet az ember természetének előtérben álló része, míg más kultúrákban lehetetlen csoporton belüli rivalizálását kelteni.

• Az első három életévben fokozatosan kialakul az én-tudat három összetevője:

1. vonatkozás: a testi én érzése
2. vonatkozás: a folytonos én-azonosság érzése,
3. vonatkozás: önértékelés, büszkeség

• A fent említett folyamatok az iskoláskor előtti években, sőt utána is folytatódnak, az én ekkor még messze van a teljes kifejlődéstől.
• A testi én érzete ebben a szakaszban intenzívebbé válik
• Freud szerint a gyermek számára valamennyi testrész, de különösen a nemi szervek mindinkább személyes üggyé, fontosakká válnak. Saját testünket mindig előnyben részesítjük.
• Jellemző még a nagy mértékű énközpontúság (egocentrizmus), és a tulajdon tudata (enyém!)
• Kialakulatlan még az én-kép, csupán az alapjai bontakoznak ki azoknak a szándékoknak, céloknak, erkölcsi felelősségérzetnek és önismeretnek, amelyek későbbi személyiségében nagy szerepet fognak játszani. (milyenek akarunk lenni, és milyennek kell lennünk)
• Erre az időszakra tehetjük az énként létezés két további összetevőjét is

• A gyermek azonosság érzetét, én-képét, én-kiterjesztési képességét nagymértékben fokozza az iskolába kerülés. Osztálytársai nyersen tudtára adhatják gyengeségeit, amely sértheti önérzetét.
• Hamar megtanulja, hogy mindaz, amit otthonán kívül várnak el tőle, nagymértékben eltér a szülői normáktól (kortárscsoport jelentősége, elvárásai) Ezek a hirtelen váltások erősebbé teszik az önérzetét
• Ebben az életkorban fejlődik ki az erkölcsi érzéke és törvénytisztelete. Nem bízik önmagában annyira, hogy független erkölcsi hatótényezővé váljon. Énjének érzete csak akkor kielégítő, ha külső szabályokhoz alkalmazkodik.
• Ez az az életszakasz, amikor a tanulás lényeges elveként ismerhető fel az azonosulás (identifikáció)
• Mindeközben a gyermek intellektuális élete is felfelé ível, jellemző, hogy a gondolkodásról gondolkodik.
• Az ént feladatmegoldóként fogja fel, amely egybeesik Freudnak az egóról adott meghatározásával.
• Az énként létezés új vonatkoztatással gazdagodik

• Összefoglalva tehát az én ebben a szakaszban “gondolkodó” tényező, és ez a funkció az énként való létezés többi vonatkoztatásával együtt benső, központi jellegűvé válik.