Az analógiák a gondolkodás és a magyarázat eszközei. Annak felismerése, hogy egy problematikus tartomány (a cél) analóg egy másik ismerősebb tartománnyal (a forrás), a gondolkodót képessé teheti a céltartomány jobb megérésére azáltal, hogy a forrás tartományból ismeretet visz át.

1. A különböző analógiák fölfedezését, vagy felidézését, az alapvetőtől a felszínig.
2. A gondolkodás és a tanulás folyamatában az analógiák sikerét, vagy kudarcát.
3. A magyarázatokban használt analógiák értelmezését.

• Johnsons-Lair, Legrenzi és Legrenzi (1973) vizsgálatban az analógia kudarca jelent meg a Wason szelekciós feladatának egy változatában.
• Megváltoztatva a kísérletet a betűkről-számokról realisztikus feladatra váltva: 24-ből 22 személy helyes választ adott. (Zárt boríték 5centes bélyeg, nyitott boríték 4 centes bélyeg. Két felfordított boríték a bélyeg látható, két lefordított boríték, lezárt, illetve nem lezárt Melyiket kell felfordítani ahhoz, hogy kitaláljuk a szabály igaz?). De! Amikor a realisztikus anyagról az absztraktra kellett transzferálni nem fordult elő szignifikáns mértékben.

Lehetséges-e formális elmélet? Feltételezhető, hogy egy analógiának új információt kell hordoznia. Kísérlet: Az áldozatot halálosan megszúrták egy moziban, amikor a Bambit nézte. A gyanúsított egy Edinburghba tartó expressz vonaton volt, amikor a gyilkosság történt.

1. A közönséges következtetések informatív konklúzióhoz vezetnek (pl. a gyanúsított ártatlan).

2. Újabb nehézség a formális elmélettel: ez az ontológiájából fakad, amennyiben meg kíván különböztetni tárgyakat, tulajdonságokat és relációkat. Az ontológia nem tükröződik közvetlenül a nyelvben. (A nevek, igék, melléknevek utalnak a tárgyakra, tulajdonságokra, relációkra.) A forrás leírásában egy főnév tárgyra utal-e egy szemantikus munka elvégzése után tudjuk eldönteni. Formális elveket ezután tudunk alkalmazni.

3. Még egy újabb nehézség. Ugyanaz a tartomány (forrás) különböző céltartományokhoz szolgálhat analógiaként, különösen ha mindkét esetben a tárgyaknak ugyanazt a csoportját illesztik a forrásról a célhoz.

1. A forrás tárgyainak tulajdonságait ignorálni kell, mert nem kell őket egyeztetni.
2. A forrás tárgyainak szemantikus relációit ha lehetséges meg kell tartani.
3. A magasabbrendű szemantikus relációkat (relációk közöttieket) az alacsonyabbrendűek rovásárra meg kell őrizni.

1. Fogalmakat (sereg, elfoglal, mozog) lehetnek tulajdonságok, relációk, vagy funkciók.
2. Állítások (propozíciók) bizonyos egyedekről (tárgy 122 egy sereg).
3. A következtetés tartalom-specifikus szabályai (minden x-re, ha x egy sereg, akkor x harcol).

A programot használó ember betáplálja a különböző fogalmak definícióinak induló csoportját és egy bizonyos tartomány szabályait (erőd probléma). Ez egy, vagy több speciális probléma állítással együtt. A kezdő fogalmak mind “aktívak, s így a velük társult szabályok is, amikor a program futni kezd. Három párhuzamos folyamat stimulálódik:

1. Következtetések: Bizonyos egyedről szóló propozíciót (amely aktív, mert egy aktív fogalomhoz van kapcsolva) egyeztet egy szabály feltétellel. Pl. “a tárgy 122 egy sereg” propozíciót a “minden x-re, ha x sereg, akkor x harcol” szabállyal egyeztetik, akkor a szabály egy új specifikus tényt hoz létre: “tárgy 122 harcol”. Ez a propozíció hozzáadódik a harcol fogalomhoz. A következtetések egy fajtája új tényeket hoz létre, másik fajtája hipotetikus tényeket alkot “tárgy mozog az erőd felé”. Összekapcsolódik a releváns fogalommal, a program felkutatja a zsákutcákat.
2. Induktív tanulás. Nem játszanak lényeges szerepet az analógia elméletében.
3. Alcélok létrehozása. A program minden ciklusban ellenőrzi, hogy megoldotta-e a problémát. Ha nem érte el a megoldást, akkor a program következtetési szabályait használja alcélok létrehozására. Pl. “tárgy 104 harcol” megállapítás célja van adva, akkor “minden x-re, ha x sereg,

A folyamat során, minden ciklus végén a fogalmak aktivációs szintje revízió alá kerül. Amely szabály szerepelt az akcióban annak aktivációja nő, amelyik nem azé csökken. Ha a forrás problémájának legalább két fogalma aktiválódik akkor maga a probléma is aktiválódik: vagyis a probléma neve aktív. Így a program képes lesz illesztést végezni.

Az elmélet megmagyarázza a postai problémát: a kritikus fogalmaknak nincs semmilyen megfelelőjük az önkényes problémában, amit aktiválni lehetne.

1. A Thatcher és Nixon közötti illesztést hív elő az állítás, a kettejük közötti analógia a Westland eset.
2. Az olvasónak fel kell idézni a Westland esetet, vagy Nixonét. Ha legalább egyiket nem ismeri nem érti az analógiát.
3. A felidézett információ egy fölérendelt jellemzést ad. “Egy politikus elkövet egy vétséget, majd megpróbálja leplezni.”
4. A hozzáadott információt mint lehetséges kimenetet át kell vinni Thatcherre.

Van a magyarázó analógiáknak két aspektusa, amely problémát jelen PI-nek.

• Fontos szerepet tölthet be egyes egyedek és entitások közötti illesztések által.
• A norma az, hogy a forrást illesztjük a célhoz, aztán a forrásból viszünk át információt a célba. (A magyarázó analógiák bármely irányba működhetnek, az analógiák kudarcát viszont az egyirányúsága okozza.)

V. A mély analógiák felfedezése

Az újítások gyakran keletkeznek analógiás gondolkodás eredményeként.

Az ilyen analógiák azonban eredetien kreatív gondolkodást kívánnak meg.

A kreativitás egyik munkadefiníciójában az egyetlen problematikus feltétel a nem-determinisztikus jelleg. Felfoghatjuk úgy, mint nem ismerjük egy bizonyos választás igazi okát. (Hogy a tudós éppen erre az ötletre gondolt az függhet a környezet apró aspektusaitól.)

Johnsons-Lairs, 1988 szerint az algoritmusoknak három fő osztálya létezik, amely kreatív produktumot képes létrehozni:

• “Neodarwinista”: Már meglévő elemekből random konstrukciókat készítenek, nagyszámú produktumot hoznak létre, majd korlátozások alkalmazásával ezekből szűrik ki azokat, amelyek nem életképesek.
• “Neolamarckiánus”: Ezek a tartomány összes korlátjának irányításával alakítanak ki kezdeti konstrukciókat, s itt a korlátok biztosítják az életképességet. Majd random módon válogatnak az életképesek közül.
• “Többfázisú” algoritmusok: a kezdeti folyamatban alkalmaznak néhány korlátot, majd másokat használnak szűrőként. Majd az életképesekből random kiválasztás.

A leghatékonyabb algoritmusok a neolamarcki terv szerint konstruálhatók. E szerint van a követelményeknek olyan csoportja, amely életképes produktumokat definiál.(Azok a zenészek, akik improvizálnak, rejtett módon hozzáférnek a stílus definiáló elveihez.)

Nem valószínű, hogy egy mély analógia megalkotása olyan, már meglévő szabályoktól függne, melyek forrása és a célterületek közötti illesztést alapozzák meg. Az újítás valójában a szabályok feltalálásán múlik. Minél távolabbi a két tartomány (az analógia megalkotása előtt), annál nagyobb a potenciális forrástartományok száma, és annál hosszabb a kapcsolatok láncolata a helyes forrástól a céltartományig. (Nincs rá szimuláló program.) Hál’ Istennek, mert azt is le kéne írnom.

Konklúzió

Az analógiák a gondolkodás és a magyarázat eszközei, de nem képeznek egységes osztályt. A magyarázó analógiák, amelyeket tesztekben használnak föl, megragadhatók kezelhető algoritmusokkal.

a zsilip : a vízhez, mint melyik a következő párok közül?

kapu : legelő

sugárhajtómű : gáz

duzzasztógát : csatorna

bástya : erőd

zavargás : levegő

 

• Megoldható magyarázó analógiákkal, amennyiben a szükséges tudás rendelkezésre áll.
• Emlékezetből kell felidézni a kezdő tétel szemantikus relációját. (A zsilip a vízáramlást irányítja, ellenőrzi.)
• A variációkat megvizsgálni, ahol ugyanez a szemantikus reláció.

X irányítja Y folyását.

Itt csak egy van: sugárhajtómű-gáz, de általában több is megjelenik, mert léteznek alternatív relációk. Akkor az alternatívot tovább kell vizsgálni. Ha ismert a cél és forrás, és kevés az analógia, akkor a releváns tudáshoz hozzáférve az analógia megragadható, kezelhető a neolamarcki algoritmus alkalmazásával.

Az analógiák a problémamegoldásban:

• A célproblémában a hagyományos megközelítések kudarcot vallanak.
• Meg kell találni a releváns forrástartományt: mélyanalógia. (Minél több a korlát, amelyet az emberek be tudnak vinni a céltartományba, és a minél több a tudás a releváns tartományról, annál valószínűbben fognak rátalálni a megvilágító forrásra.)