11

11./ A A gyermeki fantázia és elaboráció. Elaborációs mechanizmusok a rajzban.

Az elaborációs mechanizmusok a rajzban részhez Borbi referátuma, amit Kiss Szabolcsnál tartott, használható. (Gerő Zsuzsa: A gyermekrejzok esztétikuma)

Felhasználható még:

Mérei-Binét: Gyermeklélektan 186-192 o.

A gyermekrajz

(Az ideovizuális ábrázolás)

A rajzolás előfoka a 2-2,5 éves kor:

Már tud ceruzát fogni, nagy lendülettel “rajzol”. A papír széle nem korlátozza.

A mozdulat öröme vezérli.

Később a mozgás alkalmazkodik a papír határaihoz, de a firkálás nem az ábrázolás eszköze, hanem a funkció öröme.

Firkálás közben és utólag mondogatja, mit rajzol: jelentést ad a rajzoknak, de az független a vonalaktól.

3. év: A ábrázolás szándéka jelenik meg a rajzban.

A rajz jellemzője ebben az időszakban a szintetizálási képtelenség.

A fej, láb stb. mind önálló egész, nem pedig egy ember tagjai, testrészei.

A gyermekrajzok további jellegzetességei:

Aránytalanság (pl.: az ember nagyobb, mint a ház.)

Az érintkezés és a bennefoglalás adekvát ábrázolásának hiánya. (pl.: a szem arcon kívülre helyezése.)

Véletlenszerű arányok (pl.: tető a ház belseje felé néz.)

Ezek együtt a juxtapozíció jelenségei.

A tárgyaknak, dolgoknak nincs meg a szemléletes rendje, bármilyen elrendezésben érvényesek.

Ennek oka: a gyermek nem külső mintát követ, BELSŐ SZEMLÉLETI

KÉP IRÁNYÍTJA: ez pedig szegényes. 1-2 pregnáns elemből áll, ezek

nem elegendőek, hogy akkor az ábrázolást a megfelelés élménye kísérje.

Körülbelül az 5. életévig tart.

Ezután nő a valósághű ábrázolás igénye. Szemlélete alárendelve az ismereteknek. Nem azt rajzolja amit lát, hanem amit TUD a dolgokról. Ábrázolása képzetvezérlésű, ideovizuális.

A rajzban a valóságnak különböző szintjein lévő dolgok kerülhetnek egymás mellé. (Képzetbeli + mesebeli + álomszerű + valóban észlelt.)

Az ábrázolt tárgyak sokszor átlátszóak. Ez a transzparencia. (pl.: A ház falán át látható mit csinálnak a lakásban az emberek.)

Az ábrázolás többszempontú. (A dolgok egyidejűleg több nézőpontból látszanak. Pl.: profilból ábrázol a két szemmel.)

Gyakoriak a kiemelt, emocionálisan felnagyított részletek. (pl.: óriási fejdísz)

Az ideovizuális szemléletmódban jellemzően megjelenik a szalagszerűen vezetett ábrázolás.

Az ideovizualitás jellegzetességei kb. 10 éves korra eltűnnek, 9 éves kortól a gyermek ábrázolásmódját a szemléleti realizmus jellemzi. Már azt akarja rajzolni, amit lát.

Ez nehéz feladat, a sok próbálkozás mutatja.

“FENT”

Mert a gyermekrajz két dimenziós. Rendezési elve:

“LENT”

Ebben a két dimenziós képbe nem fér bele a mélységábrázolás.

A mélységábrázolás egyik kísérlete:

Többszintű ábrázolás. A “lent” elhelyezett háznál magasabb szintre rajzoltak a “messzebbet” jelzik.

Előtér kiképzésű rajzok.

(pl.: a házat járda vagy kert veszi körül.)

Az előtér révén az a benyomásunk, hogy a ház hátrább van.

Elkanyarodó úttal is a mélységet ábrázolja.
Dombábrázolás.

(pl.: a domb oldalára egyre magasabbra (messzebb) embereket, házakat rajzol.)

Részleges takarás.

(pl.: a felhő előbbre van, ezért takarja a napot.)

Ezek révén megtanulja a tárgyak téri ábrázolását.

Továbbiakban a rajzfejlődés két irányt vehet az alkalmazott pedagógiai módszerektől függően.

A megtanult ábrázolási formákat a látott és/vagy saját belső világának jobb kifejezésére “fordítja”.

Vagy eluralkodik a tanult technika, a sablonok. Sajnos ez a gyakoribb.

A gyermekrajzok esztétikuma

Az ideovizuális ábrázolás korszakában (5-8 év) készült rajzok az esztétikum élményét keltik. Oka: az ábrázolás spontaneitása, sablonoktól mentes ábrázolás.

A gyermek a valósághoz igazodik, s egyben belső mintát követ, amely minden ízében érzelmileg és hangulatilag színezve adja vissza a külvilágot. A valóságnak ez az emocionális ábrázolása:

aránytalanságokban,

zsúfoltságban,

túldíszítettségben jelentkezhet.

Túldíszítettség:

Gyakran érzelmi megtapadás egy témánál.

Ünnepélyesség (mint érzelmi állapot) kifejezése.

A dísz nem sallang, hanem az érzelmek kifejezése.

A zsúfoltság eredhet:

Indulati telítettségből

A hitelesség igényéből (minél több részlet, annál igazibb.)

Ne maradjon semmi üres, mert az üresség félelmetes.

Zsúfoltság, díszítés, szokatlan színek, aránytalanság: vágyódást, félelmet, tagadást, iszonyodást, szeretetet, azaz emóciót fejez ki.

Ez teszi esztétikussá a gyermekrajzokat.

Az ideovizuális ábrázolásmód a dolgokról való ismeretekkel tudást sűrít. A képzelet és valóság egy szinten van jelen a gyermekrajzban és a szürrealista ábrázolásban.

A gyermeki fantázia és elaboráció.
Játék és mese

Játék: tavaly készítettem Melindára egy handoutot.

Mérei-Binét: Gyermeklélektan - Mit tud az óvodás a világról? 116-141.

Ennek az eleje nem kell, de A játék öröme igen.

Mérei-Binet: Gyermeklélektan

Kettős tudat 239-

A gyermeki és a mesei megfelelései

A mi kultúránkban az ismeretszerzés a könyvhöz kötődik. A gyermek a legkisebb korától tudja ezt.

2 éves:

Tárgyképeskönyvet nézeget.

(Kemény lapokon 1-1 ismeret, a gyermek életében előforduló tárgyat ábrázol.) Ráismer a tárgyakra: ezt az azonosítás öröm kíséri. A ráismerés öröme.

A következő lépés már ismeretlen dolgokat ábrázoló könyvek. Az új tárgyak, dolgok nevét is a képről tanulja. Ez ugyanazt a funkciót tölti be, mint ennek a kornak a “mi ez?” kérdéssorozata. Újra és újra rámutat, megnevezi, új információkat gyűjt. Jellemző örömforrás: “ÉN IS TUDOM” ÖRÖME.

4 éves:

Folyamatos történetek, képekhez a hozzá tartozó szöveget a felnőtt olvassa. A gyermek megjegyzi és a képet nézegetve magának “olvassa” már. Pszichés funkció, amely a NÉZEGETÉS ÖRÖMÉHEZ társul. Anticipáció (a világ bejósolhatóvá válik.)

Ebben az életkorban igénylik először a mesét a saját életről, szüleik hétköznapjairól. Így megtudja mit csinálnak a szülei távollétükben, könnyebben is viseli el a távollétet ezáltal.

Az illúzió feszültsége.

4-5 éves korban kialakul egy sajátos “mesét hallgató” viselkedésmód. Ha a felnőtt mesélni kezd, a gyermek felvesz egy bizonyos magatartást. Figyelem, merengés jellemzi. A gyermek kilép a hétköznapokból: várja a csodát. Ez a “beállítódás” a mesével kiegészíti a mesélő felnőtt magatartását. A mesélő felnőtt hanghordozásával, gesztusaival, mimikájával, sejtelmességével éri el, hogy a gyermek könnyen beleélje magát a mesébe. Kialakuljon a “mesei beállítódás”. A beállítódásnak ez a váltása azt jelenti, hogy a gyermek egy másik tudatszintre lép. Tudat: A belső világunk összefüggő rendszere. A normális tudatnak legélesebb kettőssége az álom és ébrenlét különbsége. Kevésbé hangsúlyozott eltérés más kettőződésnél is található. Ezekben az esetekben arról van szó, hogy kétféle tudatélménnyel élünk meg egy helyzetet: felnőtteknél ilyen helyzet a színház. Beleélem magam a színpadi eseményekbe, meghatódom, felháborodom stb. De mindig van peremtudásom a valóságos helyzetről. A valóság tudatélménye határok közé kényszeríti a beleélést; szabályozza az illúziót.

Ilyen szimultán, kettős tudattal fogadja be a gyermek a mesét. Nem két egymást kizáró rendszerről van szó, hanem az átélés kettősségéről. A gyermek beleéli magát a történetbe, de nem téveszti össze magát a mesehőssel. A kettős tudat önmagában is vonzó, izgalmas közeg. Örömforrás: feszültséghordozó, feszültségteremtő és feszültségelvezető.

A mese csak akkor csökkenti – a vágyteljesülés révén – a feszültséget, ha a kételkedés nem zavarja meg az irreálisat megengedő kettős tudatot. (Pl.: igen elmés “tanmesék”.