A vizsgálat célja, az esztétikum és emocionalitás felderítése a rajzokon a közelítő játékelemzés módszerével.

1. RANGSOROLÓ VÁLOGATÁS

A tetszés szubjektív, hiszen a néző élménye éppen az, hogy a tárgy egyéni érdeklődést kelt, asszociációs sort indít; a szemlélőnek magának tetszik. A vizsgáló szubjektivitása kiszűrhető válogató csoport beiktatásával, ahol is több ember megegyező tetszés élménye statisztikus objektivitást biztosít.

A tetszés kifejezése, a rajz véleményezése rendkívül változatos, ezért a rajzolók véleményezése helyett a rangsoroló válogatás módszerét alkalmazták.

A vizsgálathoz a játékot a rajzok mögött húzódó emocionális csomópontok megközelítési lehetőségének tekintve, játék és rajzolás egymást kiegészítő voltát kell biztosítani.

Vizsgált személyek: 16 fiú, 14 lány, az 1966 évi budapesti gyermekrajz kiállítás résztvevői, budapesti óvodák nagycsoportosai. A gyerekeket 3 és fél év múlva, még s serdülő koruk előtt újra vizsgálták.

Eredmények:

• 6 gyerek mindkét alkalommal a leggyakrabban választottak közé került.
• A válogató csoport 20 tagja közül 15 az első vizsgálat tetszésélményét ítélte erősebbnek.
• A 15-ből 8 személy az általa választott 10 rajz közül csak 3-4 rajzot ítélt legalább azonos szintűnek az előző vizsgálattal.
• Csak kettőjük rajzairól mondható, hogy az első vizsgálat tetszésélményét elérő hatást váltott ki.

2. A VIZSGÁLATI MUNKACSOPORT

A két válogató vizsgálat alátámasztotta azt a véleményt, hogy a gyermekrajz esztétikuma egy lehatárolt kitüntetett időszakban kiemelkedő, azután csökkenő. Az első vizsgálatnál a válogató csoportnak legalább a fele által választott 10 gyerek került a vizsgálati munkacsoportba. Az első tíz kiválasztásában általában formai, kompozíciós elemek vezettek. “Ezek kompozícióban kész képek, nemcsak a részletek megkapóak.”

3. KÍSÉRLETI RAJZOLÁS ÉS JÁTÉK

INDULATI EGYSÉGÉNEK MEGTEREMTÉSE

Megközelítő feltevés: a játék megszakításával, de hőfokának megtartásával, a játék indulati hullámzása tovább folytatódik a rajzon. Más oldalról a rajz tartalménak játékban való megelevenítése beszédben-mozdulatban kifejezésre juttatja annak érzelmi-indulati feszültségét.

Témák:

Eredmények:

• Az előző kötetlen foglalkozással összehasonlítva, a rajzolás és játék színvonalát a tematikus irányítás erősen lerontotta. Színtelen, fantáziátlan, dinamikátlan produkciók.
• Jó hőfokú játék, esztétikus rajz csak határok közé nem rekesztett képzetáramlás mellett jött létre.
• A játék váltás atmoszféra törést okozott, ha a játék logikája nem indokolta a – kiegészítő játékszerű – rajzolást. Játék és rajz egymásba váltása nem volt természetes, nem fér egy indulati egységbe. Más elaborációs szint. Más minőségű feszültségek.

4. RAJZ ÉS JÁTÉK KÖZÖS ÉLMÉNYKÖRÉNEK

EXPLORATÍV FELDERÍTÉSE

A tapasztalatok ellenére megtartott feltevés, hogy az esztétikus rajz emocionális csomópontok hordozója, olyan tudattartalmak kifejezője, melyek sokat foglalkoztatták a gyereket. A rajz információs anyag, melynek alapján feltevésünk lehet a gyerekről. A kéz rajz kiinduló támpontnak tekinthető, melyből előre meg nem határozott formájú játékkal valószínűleg kibonthatóak azok a tudattartalmak, melyekről a rajz bizonytalanul értelmezhető információt nyújtott. Rajz és játék esetében közös élménykört kell feltételeznünk, melyből mindkettő más úton jut el a megnyilvánulásig.

A gyermek élménykörülményeivel, valamint reakciómódjaival kapcsolatos adatokat az élményfeldolgozásban ható, az élménytől független külső-belső tényezők magyarázóiként vizsgáljuk. Az értelmezés a heterogén adatokból rekonstruált elaborációs folyamat sajátosságai, és a kész rajz esztétikuma között keres összefüggéseket.

Az emocionális csomópontok az élményfeldolgozás folyamatában felderíthetőek, értelmezhetek. A mozgásban (játékban) nem kiélt feszültségeket a gyerek tovább hordozza magában, míg átformálódva ez a rajzban kifejezésre jut.

Rajzok csoportosítása:

1. az élményfeszültség minősége szerint (agresszív, traumatikus, stb.),
2. a rajzban megnyilvánuló feszültség szerint,
3. az élményfeldolgozás módja szerint.

1. PRIMER ELABORÁCIÓ

A feszültségcsökkenés – hőfokcsökkenés – nélküli újrateremtést (a feszültség levezetője cselekvés helyett, a helyzet más szintű újrateremtése), mely más szintre – a valóságsíkról az alkotás síkjára – emeli az eseményeket, egyenes reakció helyett a megfogalmazásban keresve az indulatvezetés útját, az elaboráció alapformájának tekintjük, primer elaborációnak nevezzük.

 

2. FESZÜLTSÉGREDUKCIÓ

A feszültségredukciós folyamateredményeként a rajzról az esemény eltűnik, az élmény áthangolódik. A feszültség szín-forma harmóniába tevődik át. A rajzra került élménymaradványnak nem eseményértéke, hanem hangulatértéke van. A feszültségredukciós folyamat az egyes részletekben megy végbe, a rajz témáját nem érinti. A rajz témája nem egy, hanem sok élményből összeálló tapasztalat. A tapasztalat azonban sokkal inkább hangulat jellegű, mint ismeretszerű.

 

3. ÉLMÉNYSEMATIZÁLÁS

A rajz élményt őriz, de az élmények egymással behelyettesíthetőek. A behelyettesítés csak úgy történhet, ha az élményfeldolgozásban a közös vonások kaptak hangsúlyt, az eltérőek pedig elhalványultak. Olyan elaborációs folyamatot feltételezhető, ahol az elhárítás az emocionálisan telített élményelemeket – mint esetlegeseket – kiszűri. Az indulattalanítás izolációs mechanizmussal történik – élmény és hozzákapcsolódó érzelem elszigetelődik egymástól. Az ilyen módon kiszikkasztott élményből alakul ki a séma. A rajz mégsem lesz teljesen független az élménytől, esemény helyett megmered az esemény kerete. Az élménysematizálás közben kiszűrődött feszültség – áttevődve a vizuális elemek felfogására, ill. reprodukálására – a rajzi megformálás, a komponálás hajtóenergiája lett.

A játékintézmény körébe sorolt játékokban a gyerek játékosan utánozza a felnőtt világ valóságos társadalmi intézményeit. Az ismétlődéssel kialakulnak a játék hagyományos formái, eszközei, melyek keretet jelentenek a gyerek tevékenységének. Ez a játék tevékenység inkább szervezés, irányítás, mint szokásos szerepjátszás.

Ha a játék és a rajz különváltak egymástól, a rajzolás nem illeszkedik szervesen a játékintézmény cselekvéssorába, csak annak más síkon történő lecsapódása, a rajz esztétikai színvonalát megtartja. Ha a játékintézmény állandó tárgyaivá válnak, azaz a játék cselekvéssorának eszközeivé, alkotásjellege és esztétikai ereje érezhetően csökken.

1. LEBEGŐ FANTÁZIÁK

Egy élménnyel kapcsolatos fantáziakör a tudat peremén lebegő fantáziákból szerveződik egésszé a rajzban. A rajzolt jelekkel rögzített fantáziakörök egységes képpé állnak össze – egy játék ilyen módon feleleveníthető.

 

 

2. ASZIMILÁCIÓ

Az antropomorfizálás átalakításával asszimilált élmény állandóvá válik, a vágyteljesítést szolgáló operábilis meseelemmé. Minden új élményasszimiláció serkentője lehet az állandó elemek rendszerével artisztikumra törekvő mesék, esztétikus rajzok megjelenésének.

A játékintézmény, az asszimilációval létrejött fantáziavilág és a lebegő fantáziák rajzi megjelenítésénél a sémák papíron rögzítik az esemény színterét alkotó tárgyakat – a támpont rendszert -, melyen a fantáziajáték végbemehet. A sémák önmagukban feszültséget alig hordoznak. Játékintézmény és asszimilációs fantáziavilág esetében a sémák együttese feszültségét abból nyeri, hogy a zárt fantáziavilág sémákkal formába öntve kézzel foghatóvá vált. A lebegő fantáziák mobilizálásakor az ábrázolt támpontrendszer utalásos mechanizmussal eseményeket idéz fel. A séma az ábrázolt tárgyat jelenti, a sémakapcsolatból az esemény színtere alakul ki. A szemlélő számára a rajz kifejező ereje nagymértékben múlik a fantáziavilág – eseményeket átfűtő - utaláshátterének ismeretén.