© Melanie Klein: a tárgykapcsolat megalapozója. Szerinte rögtön a születés után is van már énje a gyermeknek, mely képes szorongást átélni, elhárító mechanizmusokat működtetni és tárgykapcsolatokra is képes.

© Margaret Mahler soproni születésű amerikai pszichológus volt (1897-1985), anyja német zsidó családból származott.

az újszülött még nem képes különbséget tenni én és nem én között. A csecsemő úgy kezdi életét, hogy az anyával összeolvadva pszichológiai fúziót alkot = anya-gyerek duálúnió (szimbiózis).

Mahler szerint a személyiségfejlődés nem más, mint az a folyamat, ahogyan megbontjuk ezt a fúziót, és másoktól különböző személyiséggé válunk.

A szimbiózis felbomlása, azaz a személyiség fejlődése a 6. Hónap körül kezdődik. A gyermek érzékelni kezdi, hogy saját külön léttel rendelkezik = szeparációs individualizációs folyamat. Ennek fokozatosan kell végbemennie. A gyermeki individualizáció igénye mellett folyamatosan jelen van az anyához való visszatérés vágya (kellemes élmény – összeolvadás), ami belső konfliktust okoz = ambivalencia. Az ambivalens érzelmek hatására az individualizáció folyamatában létrejön a szeparációs szorongás (“szeretnék leválni, de nem jó az anya nélkül”). Az individualizáció szakaszában kialakuló konfliktuskezelési mód meghatározza a felnőtt személyiség konfliktuskezelési módszerét.

A harmadik életévben a gyermek kialakítja az anya szilárd mentális reprezentációját, beépíti a vele kapcsolatos érzéseket, interakciókat. Az anya szimbolikusan örökre vele marad. A tárgykapcsolat internalizálódik, melyet a gyermek a jövőben kétféleképpen használ:

A tárgykapcsolati elméletek vallják, hogy minden társas viselkedés alapja a kezdeti anya-gyermek viszony. Mindenkihez ennek megfelelően viszonyulunk, csak árnyalatában különbözik.

M Mahler és munkatársai gyerekek és anyáik sokéves megfigyelésével alakították ki a korai tárgykapcsolatok meghatározó szerepére vonatkozó fejlődés-elméletet.

Mahler eredetileg a gyermekkori pszichózissal foglalkozott. A későbbi vizsgálatok normál csecsemőkkel és anyáikkal azt a célt szolgálták, hogy igazolják a pszichotikus gyermekekkel való munka során felállított hipotéziseket.

Az első vizsgálat kiindulópontja az volt, hogyan sikerül a norm. illetve neurotikus gyerekeknek saját individualitásuk megtalálása szemben a szimbiotikus-pszichotikus gyermekekkel, akik ezt az individualitást nem tudják elérni.

· újonnan megjelenő én-funkciók

· előnyben részesített modalitások

Előkészítő fázisok: · normál autisztikus

Alfázisok: · a testséma differenciálódása és fejlődése

A szükségletekből származó feszültség illetve a szükségletek kielégítésének az észlelése által képződnek a gyermekben az ingerek két ellentétes tulajdonságának első engramjai: örömteli-örömtelen, jó-rossz. Feltételezhetjük, hogy ezek az emléknyomok eredetileg differenciálatlan ösztönenergiák által megszálltak. Ebben az összefüggésben beszélhetünk a legkoraibb pszichofiziológiai self-ről.

· az abszolút primer nárcizmus stádiuma: ebben a fázisban a libidónak a test belsejéből a test perifériájára irányuló eltolása történik = normál autisztikus fázis

· a gyermek kezdi észlelni, hogy a szükséglet kielégítése kívülről jön = feltételezett hallucinatoros omnipotencia

A csecsemőnek a tárgyhoz való viszonya szimbiotikus: az Én még nem tud elkülönülni a nem Én-től. A csecsemő számára ő és az anya egy közös, mindenható rendszert alkotnak a külvilággal szemben. Az anya mint rész-tárgy, libidinózus megszállás alá kerül. Az anyával kapcsolatos első tapasztalatok a világról való első tapasztalatok is egyben. Ezen tapasztalatok mintájára alakulnak a későbbi emberi kapcsolatok.

A csecsemő ebben a fázisban kezd különbséget tenni közte és az anya közt. Megjelenik az anya felé irányuló specifikus mosoly (ez utal a szakasz kezdetére).

A differenciálódási folyamat következményeként az idegenekkel szemben egy specifikus reakció alakul ki, amit az irodalom 8 hónapos szorongásnak nevez. Megfigyelései alapján Mahler azt a következtetést vonta le, hogy a gyerekek között nagy különbségek vannak az idegenekkel szembeni viselkedés tekintetében. Olyan gyermekeknél, akik optimális szimbiotikus fázison estek át, kíváncsiság és rácsodálkozás figyelhető meg. Akik nem tudták kialakítani az ősbizalmat, az idegenektől való szorongás különböző erősségű formái jöttek létre.

A megfigyelt gyermekeknél észlelhető volt elhúzódó vagy idő előtti kikerülés is. Ezek a folyamatok az anya-gyermek interakcióktól függtek. Azok a gyerekek, akik a szimbiotikus fázist nagy konfliktusok nélkül, nem túltelődve, az anyával való egység élményeként élték meg, normál időben kezdték az aktív differenciálódás jeleit mutatni, miközben az anya testétől csekély mértékben eltávolodtak. Azokban az esetekben, ahol az anya részséről ambivalencia vagy parazitaság nyilvánult meg, ez a gyermeket nyomasztotta vagy “megfojtotta” ® a differenciálódás zavarttá vált.

A motoros fejlődés révén a gyermek erősebben fordul a környezete felé – eltávolodhat az anyától, miközben az anya marad a gyermek számára a fix pont, a háttérbázis, ahová visszatér érzelmi feltankolás céljából. Ebben a szakaszban történik a saját test és a nem anyai világ libidinózus megszállása. Az anya-gyerek interakciók, illetve az internalizált anyai rész-objektek különböző sémái vezetnek ennek az alfázisnak a különböző kialakításához.

A fázis a felegyenesedett előrehaladással kezdődik. Megkezdődik a “külvilággal való szerelmi viszony”, a nárcizmus a tetőpontján van. A járással kitágul a tér, a gyermeket szinte elkábítják az új lehetőségek. A motoros képességek libidinózus megszállása jön létre. A járás az anya számára is nagy jelentőségű: mintha a gyermek bizonyítaná, hogy már önálló emberi lény® anyában ambivalencia: büszkeség – szorongás, örül és félt is.

Kb. a 2. Életév felénél lép a gyermek az újraközeledés fázisába. A szimbolikus nyelv és a szimbolikus játék, valamint az emocionális és motoros differenciálódás mellett a kisgyermek az anyától való elváláskor ismét megnövekedett szorongást él át, amit az előző szakaszban látszólag elfelejtett. A gyermek megszerezte az identitás első formáját, de ehhez lekellett válnia az anyáról, amit a nárcisztikus túláradásban még nem élt meg fájdalmasan. Az újraközeledés szakaszában tudatosul a gyermekben az anyától való tényleges leválás, és ezzel együtt fellép az anya iránti igény.

A gyermek egyrészt meg akarja védeni újonnan szerzett autonómiáját, másrészt el akarja érni a szerelmi tárggyal való újraegyesülést. Az újraközeledési vágy a gyermeknek abban a fájdalmas tapasztalatában gyökerezik, hogy ő egy viszonylag kiszolgáltatott kis elkülönült individuum, és a világ nem olyan, mint amilyennek a nárcisztikus öntúlbecsülés időszakában tűnt. A gyermeknek le kell mondania saját “nagyzásos” fantáziáiról, valamint az anya és az apa fantáziált mindenhatóságáról. Az erre adott reakció: megnőtt aktivitás és nyughatatlanság, amit Mahler a bánat hypoman elhárításának nevez.

Az anyától való elkülönülés megélése által a tárgyvesztéstől való félelmet a szeretett tárgy szeretetének elvesztésétől való félelem váltja fel. Kibővül a gyermek világa: az apát (aki nem áll kívül ugyan a szimbiotikus egységen, de nem is integrált része) bevonja. A gyerek felfedezi az anatómiai különbségeket, kapcsolatot teremt pót-tárgyakkal és más gyerekekkel. Létrejön a “nem”, a célirányos bosszúság és agresszivitás.

A 18. hónap körül szaporodnak a konfliktusok, amelyek részben a gyermek mindenhatóság és grandiózitás iránti igényéből, másrészt az anyára való rászorultságból és a tőle való függésből erednek = újraközeledési krízis. A gyermek hangulata ingadozó, gyakran elégedetlen, határozatlan. Az újraközeledés krízise kevésbé kifejezett olyan gyerekeknél, akik bizalmas viszonyban vannak az anyával. A krízis leküzdésének fontos összetevője, hogy az anya legyen optimálisan elérhető, és fogadja el (értse, kezelni tudja) a gyermek ambivalenciáját. Szükséges az is, hogy az anya kész legyen a gyermek érzelmi elengedésére.

Mahler szerint emocionálisan megbízhatatlan anya esetén a gyermeknek olyan sok fejlődési energiát kell az odafordulás elnyerésére fordítania, hogy nem áll elegendő libidó és konstruktív agresszió az én-fejlődés természetes feladatainak rendelkezésére. Ezáltal a realitásnak és a saját működésnek csak elégtelen megszállása lehetséges. Fennáll a self-reprezentánsok jó és rossz tárgyakra való hasadásának a veszélye, és gátlódik az integráció.

· a belsővé-tevési folyamatra (a jó, gondoskodó anya- és apaképekkkel való identifikációs jegyekből + a felettes én kezdeményekből /szabályok, előírások/ vezethetők le)

Mahler tapasztalatai szerint 21 hónapos kortól az individuáció folyamata egyénileg nagy eltéréseket mutat. Megfigyelte azt is, hogy a lányok sokkal tovább maradnak anyjukkal szoros és ambivalens kapcsolatban, míg a fiúk inkább arra törekszenek, hogy az anya-gyerek kötésből amennyire csak lehet, kiváljanak.

A negyedik alfázis a 20-22. hónaptól a 30-36. hónapig tart, mely során kialakul egy meghatározott individualitás és bizonyos mértékű tárgyállandóság.

Az emocionális tárgyállandóság elnyerése egy állandó, pozitívan megszállt belső anyakép fokozatos internálásától függ. Ennek feltétele egyrészt az “anyai szenvedély” tér-időbeni identitásának kognitív ismerete, másrészt a “jó” és a “rossz” tárgyaknak egy össz-reprezentációvá való egyesülése. Ezáltal levezetődik az agresszív és libidinózus ösztönök keveréke és a tárgyakra irányuló gyűlölet enyhül. Ha a tárgyállandóság elér egy bizonyos fokot, az anya távolléte helyettesíthető a belső képével, ami az ösztönigényektől és a belső kellemetlen érzésektől függetlenül viszonylag stabil marad. Így az átmeneti elválások hosszabb ideig és jobban elviselhetők. Winnicott ehhez a szakaszhoz köti az egyedül-levés képességét.

Az individualitás megszerzése és megerősítése szempontjából a verbális kifejezőképesség megszerzése fontos fejlődési lépést jelent. A gyermek szerep- és fantáziajátékokba kezd. Fokozott autonómiára törekvés jelentkezik. Megnövekedett érdeklődést mutat más gyerekek és felnőttek iránt, időérzéke fejlődik. Tipikusnak mondható az erre az időszakra visszatérő negativizmusa, mely az identitás fejlődésének fontos összetevője.

Ebben a szubfázisban a belső tárgykép kialakítása mellett a self reprezentánsainak megalkotása is zajlik, mely fontos az identitás érzésének kialakulásához.

Ezek a gyerekek arra hajlanak, hogy a tárgyak világát “jóra” és “rosszra” hasítsák, s a posztszimbiotikus anyát mindig csődöt mondónak élik meg. Az önértékelés nem jól működik.

A harmadik életév körül minden gyermeknél kialakul egy individuális konstelláció. Ez az anya addig megtapasztalt optimális vagy nem egészen optimális beleérző személyiségének, illetve azoknak az anyai képességeknek az eredménye, amelyekre a gyermek reagál. Ez a reakció kiterjedhet az apára, és meghatározza a gyermek viselkedését az egész pszichoszociális mezőben, amellyel a gyermek fejlődése során konfrontálódik.