1. Ferenczi S. (1982):Pszichoanalízis és pedagógia. In.: Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében. Magvető, Bp. 41-49
2. Vajda Zsuzsa: Ferenczi Sándor a gyermek fejlődéséről és neveléséről. Thalassa, 1991/1 64-75.

F-t Freud műveinek tanulmányozása és az önállóan végzett pszichoanalízisek arra a meggyőződésre juttatták, hogy a hibás nevelés a jellembeli hibák mellett betegségek okozója is lehet, a mai - akkori - nevelés " valósággal tenyésztője a különféle neurózisoknak. Arra a következtetésre jutott, hogy még a legkedvezőbb körülmények között történő nevelés is sok tekintetben károsan befolyásolta a természetes fejlődést. S hogy mégis vannak akik egészségesek maradnak? Szerinte ez robosztusabb, ellenállásra képes lelki szervezetüknek köszönhetik. De ők is sok gyötrelmet állnak ki a célszerűtlen nevelési elvek miatt.

Mi volna a gyógyító és óvószere ezeknek az ártalmaknak?

Miféle gyakorlati tanulságokat meríthet a pedagógia a pszichoanalitikából?

Az újszülött lelki működésének egyedüli szabályozója a fájdalom-, ill. ingermentességre törekvés. Ez, a fájdalomkerülésre való törekvés megnyilatkozik a felnőtt lelkében is, s minden morálpedagógia ellenére az a tendenciája, hogy a lehető legkisebb megerőltetéssel a lehető legnagyobb kielégülést érje el.

Ezzel az elvvel gyakran kerül szembe a gyermeknevelés. Egyik legnagyobb tévedése az indulat- és képzetelfojtás, mondhatnók indulat- és gondolatletagadás. Ez a folyamat leginkább a hazugsággal hasonlítható össze, de nem pontosan az. A gyermeknevelés arra az elvre van felépítve, hogy a gyermek önmagával szemben is hazuggá váljék, és maga előtt is tagadja le a belsejében hullámzó öntudatokat és gondolatokat. Az így elfojtott, öntudatlanba süllyesztett érzések és gondolatok nem semmisülnek meg, hanem a nevelés során egyre növekedve, gyarapodva , mintegy bennünk lappangó külön egyéniséggé tömörülnek, melynek céljai, vágyai ellenkeznek azokkal az irányzatokkal, melyekről számot tudunk adni magunknak.

Úgy tűnik ez célszerűvé és automatikussá teszi a helyes, szociális irányú gondolkodást. Az öntudatlanná tett egoisztikus, anti- vagy aszociális törekvéseket, azok káros hatásait megszünteti. DE! A pszichoanalízis (PA) azt bizonyítja, hogy az a szociális tendenciák ilyetén közömbösítése nem célszerű és nem gazdaságos.

• Az öntudatlanban rejlő tendenciákat csak hatalmas védőberendezésekkel, s automatikus működésével lehet elnyomva tartani, mely sok pszichikus energiát emészt fel.
• A gondolatelfojtás alapján álló nevelés tiltó és elriasztó rendelkezései analógiába hozhatók egy negatív hallucináció poszthipnotikus sugalmazásával: elérhetjük, hogy felébredve a hipnózisból érzéketlen legyen optikai, akusztikai, stb. ingerekre. Az így nevelt ember egyéniségének tudatos részéről sok energiát von el. A kötelességtudás, a becsületesség, a tekintélyek tisztelete, stb. mindazok az erkölcsi fogalmak, melyek bennünket a mások jogainak respektálására nevelnek, tkp a hatalmi és élvezeti vágyunk, azaz önzésünk elnyomására szorítanak.

F. szerint a pszichoneurózisok profilaxisa szempontjából szóba jöhetne egy olyan pedagógiai reformtörekvés, mely az oly sok esetben kártékony gondolatelfojtást elkerülni igyekszik. A féltő aggodalom, mellyel a lelki cenzúra az öntudatlan vágyképzetek felett őrködik kisugárzik a lélek tudatos működésére is: aggodalmaskodóvá, gyávává, önálló gondolkodásra képtelenné tesz. Vannak akik elismerik eme igazságokat, de megijednek a folytatástól: Mi lesz, ha a nevelés fölött nem őrködnek megfellebbezhetetlen és magyarázatokat nem tűrő dogmatikus elvek? F. bízik abban, hogy a belátásra, célszerűségre és nem dogmákra alapított, alapítandó pedagógia oldja meg ezt a problémát. ( Ez az előadás 1908-ban hangzott el.)

A Budapesti Iskola számos - később világhírűvé vált - tagjának felfedezése, új gondolata első megfogalmazásban F-től származik. A pedagógia terén F. felismeri, hogy a gyermek és a társadalom gyakran polárisnak tekintett kettőssége közé iktatódó közvetítők - az anya, a család - egyenrangú meghatározó tényezők, csakúgy, mint a gyermek családban elfoglalt státusza. Ezt fejlesztette tovább R. Spitz, Hermann Imre, a Bálint házaspár, M. Klein.

• A társ. nem tekintheti elutasítandónak, idegennek a gyermek biológiai természetét.
• F. elnagyoltam mutatta be a gyermeki sajátságokat a kor fejl. lélektani állásának megfelelően.
• A cs. korban az alapvető törekvés a fájdalom elkerülése.
• A felnőttkorban pedig a lehető legkisebb erővel a lehető legnagyobb kielégülés elérése. Az emberi viselkedésnek tehát ösztönalapjai vannak.
• Az ösztönök meghatározó szerepének elismerése és természetük megismerése kapcsán reális céllá válik a PA. pedagógiai alkalmazása.
• Az ösztönök vezetnek el a gyermek belső világához, s az olyan neveléshez, mely a gyermeki sajátosságokat is figyelembe veszi.
• F. szerint hagyni kell, hogy a természet érvényesüljön; az emberek önmagukra ébredése a társadalom megváltozásához fog vezetni. Ez a modell analóg PA. terápia alaphelyzetével: a felismert belső konfliktus már maga a megoldás.
• A gondolatelfojtást kikényszerítő cenzúra kisugárzik a lélek tudatos működésére is, s ennek eredménye: "…. Ceremóniákhoz való görcsös ragaszkodás, idejüket múlt társadalmi berendezkedések tunya konzerválása, az emberiség túlzott halálfélelme, hipochondriás hajlandósága." Tehát az inadekvát utakra kényszerített lelki működés újabb társadalmi torzulások szülője.
• A "PA és pedagógia" német változatában így ír F.: a társadalom felszabadulása az egyén felszabadulásával kezdődik
• A közvetítő folyamatok elemzése nagy szerepet tölt be F. későbbi műveiben. A nevelő és az általa használt módszerek
• Társadalombírálata konkrétabbá, élesebbé válik
• Az ember tudattalan ösztönvilágának két alapeleme: önzés és nemiség. Minden normális felnőtt lelkében ott lappanganak a primitív emberi ösztönök, melyeket gyermekkorában a kultúra követelményeinek hatására elfojtott, s ezek csal az alkalomra várnak, hogy "…. Az értelem és az erkölcs határait áttörve érvényesüljenek."
• A neurózisok és pszichózisok a nemi ösztönöknek az egyén létérdekével való összeütközése kapcsán jönnek létre, majd később mindkét ösztönnek a külvilággal való konfliktusáról beszél. A felnövekvő gyermek és a külvilág tehát ellenségként állnak szemben.
• F. felhívja a figyelmet arra, hogy az antiszociális ösztönök megszelidítésére és domesztikálására nem csupán az erőszak és kényszer áll rendelkezésre. A nevelésben mellőzendő az elfojtás, a szublimációt kell elősegíteni. A szublimációnak a nevelésben való felhasználását a konzervatív pedagógusok támogatták.
• F. szerint bonyolult a nevelők, a közvetítők szerepe: ez nem merülhet ki hangzatos elvekben. A nevelés akkor lesz hatással a gyermekre, ha a felnőttek viselkedése, a gyermekkel való bánásmód nem mond ellent az elveknek. ( Na ez nem szokott sikerülni! ) A bánásmód, a követelmények jellege, a gyermek családi státusza is fontos determináns.
• F szemléleti átalakulásában a legfontosabb mozzanat: az anya-gyermek duálunió felfedezése. A nevelés számára is fontos, hogy az emberi fejlődés kezdete az anya-gyermek kettős egység.
• Freuddal való végleges szakításhoz vezetett, hogy "… a traumát ritkán okozza a gyermek veleszületett fokozott érzékenysége….hanem rendszerint a valóban méltatlan, nem megértő, szeszélyes, tapintatlan, sőt kegyetlen bánásmód"
• F. munkásságának, pedagógiai hitvallásának egyik alapvető megállapítása: a neokatartikus átélésre azért van szükség, hogy az egyén immár kedvező feltételek között vívhassa meg "ősharcát a realitással." A küzdelem a realitással alaphelyzet, amelyen mindenkinek át kell esnie. Az alapkonfliktus azonban abból ered, hogy segíti ebben a felnőttvilág. A trauma nem az ősharcból ered, hanem a gyermeki kiszolgáltatottságból, a felnőttek hatalmi visszaéléseiből.
• Tehát a nevelők és a pedagógia feladata az adaptáció segítése.

A gy.a. alkalmazott p.analízisnek indult. 1914-ben indított Imago a p.analízis határterületeivel, alkalmazási területeivel foglalkozott. Ebben Freud (F.) is kifejtette, hogy fontos lenne a pedagógiára is alkalmazni a p.analízisben felfedezetteket. F. a neurózisok profilaxisát remélte a p. analítikus neveléstől.

• A Paj. első képviselője M. Klein volt: a játékot helyezte a gyermeki tudattalan megismerésének középpontjába, s F. libidóelméletét alkalmazta a játékra. Az álom analógiájára értelmezte a játékot. Egy új primitív mechanizmus is megjelenik itt: az ágálás.

• Anna Freud nem fogadta el az álomfejtésnek a játékra alkalmazott technikáját.

• A magyar Pfeifer Zsigmond (1919) kimutatta, hogy a játékban uazok az ösztönerők, szimbólumok, mechanizmusok működnek, melyeket F. az álmokban, mítoszokban, vallásokban, neurotikus tünetekben felismert. Miért hasonlóak a népek játékai? Sánta róka népi játék: egyszerű fogócska-körjáték kombináció un "házzal" ( Egy földre rajzolt kör a róka háza, benne a róka, kezében ostor. Féllábon üldözi a körön kívül a játékosokat, akik szintén üldözik őt. Ha az ostorral eltalál vkit, akkor helyet cserélnek.)

• P. elismeri a motoros késztetést, az izomerotikát
• P. szerint ebben a játékban az agresszív elemek száma nagy, sőt növelhető.
• A játék tképpen az incesztilalommal való játék: a gyermek megengedett módon élvezi az egyébként tilalmas örömet és elkerüli a kínos feszültséget. A játék szorongáskeltés nélkül juttatja kielégüléshez elfojtott vágyait.

• Kardos Erzsébet (30-as évek ) a hasítás mechanizmusát látja a játék lényegének. Az öröm- és realitáselv kettéhasítása, ill. kettős fenntartása.

• Bécsben a 20-as évek derekán Aichorn és Bernfeld fellépésével kezdődött, majd rövidesen csatlakozott hozzájuk A. Freud is.
• A Jövó Útjain ( 1926-39 ) és a Gyermeknevelés (1934-39 ) c. lapokban sok p.analitikus cikk jelent meg.
• Szemináriumokat tartottak anyáknak, pedagógusoknak: pl. Bálint Alice, Gyömrői Edit
• György Júlia züllésnek, kriminalizálódásnak indult gyermekek számára létrehozott otthont vezetett p.analitikus szellemben.
• P.analitikus szemléletű óvodák működtek: pl. Gönczi Terka

1. Anna Freud

Nem értett egyet Kleinnel az álomelemzéshez hasonló játéktechnikával, mert úgy vélte, hogy hiábavaló a játékszimbólumok tudatosítása, amíg a gyermek nem érti, hogy mit akarunk tőle. A gy.terápia nehézségeit így foglalja össze: a gyermek túl közel van még a múltjához, függ a hozzátartozóitól, konfliktusai a jelenben játszódnak le, tüneteit önmagához tartozónak érzi, nehezen köt szövetséget idegennel, titkait soha nem hajlandó kiadni teljesen, semmiféle szabályt nem érez kötelezőnek. A. Freud összehasonlításában: a felnőtt szenved a tüneteitől, a gyermeknek a környezete szenved inkább ezektől, a felnőtt a tüneteit én-idegennek tartja, a gyermek azonos velük, a felnőttnek betegségbelátása van, a gyermekből hiányzik a betegség belátása.

• ---

  A gy.a. legfőbb akadályát a szabad asszociációk hiányában látja; az asszociáció helyett az ágálás nem veszély nélküli agresszió, a gy. támadásával fenyegeti, provokálja az analitikust.
• A gy. könnyen kívülre helyezi a belső konfliktusait, így a analitikus a belső instanciák külső képviselője lesz, az ösztön-én képviselőjévé válik, ha elősegíti a lereagálást, vagyis "csábító" lesz. Csábításával azonban tovább növeli a gy. ösztönszorongását.
• Felismeri, hogy az ösztönöket nem lehet nevelni. Az én-t lehet konfliktustűrésre nevelni, hogy ne patológiás elhárításokkal védekezzen. (pl. szoptatás merev rendjének oldódása )
• A korai traumák hatása az én érettségétől függ. Ha az esemény és a fejlődési állapot megfelel egymásnak, akkor a gy. hasznot fog húzni a történésből, legyen az örömteli vagy akár kínos.
• A. F. szerint a p.a. szellemben nevelt gyermekek ugyan mások, mint a régebbi generáció gyermekei, de nem szabadabbak és nem mentesebbek sem szorongástól, sem a konfliktusoktól. Oka nem a nevelés csődje, hanem a jogosulatlan elvárások. Az egyén konfliktusmentessége a kultúrember teljesíthetetlen ideálja. A nevelés - s ez a legtöbb amit tenni tud - segít a gyermeknek konfliktusai megoldásában lelki egészség.
• Ha a belső instanciák között a hasadás túl nagy, akkor patológiás képződmények jönnek létre bármilyen nevelés ellenére.

• ---

  A II. vh-t követően a pedagógiai elemek a nevelési törekvésekkel együtt egyre inkább kiszorultak a gya-ből: közvetett, maga a háború, közvetlen: nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket neveléssel nem sikerült a neurózist megelőzni.
• A pedagógiai célkitűzések és a gy.a. technikája új módszer kialakításhoz vezetett: a csecsemő, a gyermek megfigyeléshez.

• ---

  A rendszeres csecsemőmegfigyelések R. Spitz (1945 ) vizsgálataival indultak, ill. ezzel egy időben A. F. Bécsben a Montessori család házában megnyitotta p.a. bölcsődéjét. Ezekben a gyermekotthonokban a háború következtében mesterséges környezethez jutottak, ahol megfigyelhették az anyától elszakított, elhagyott cs-k és gy-ek magatartását. / hospitalizmus, anakliktikus depresszió, elszakadásos szorongás/
• A londoni bombázások alatt A. F-nak lehetővé vált a gy-ek külső veszélyre adott reakcióinak megfigyelése.
• Az anya hiányának megfigyelése rávilágított az anya valódi fontosságára, arra, hogy a duál-unió nem műszó, hanem az összetartozás létformája. Nem a " jó anya - rossz anya" helyzetről van szó, hanem arról, hogy az anya stabilan létezik, együtt él gyermekével és folyamatosan kielégíti a szükségleteit.
• A közvetlen megfigyelés teret nyert a p.a-ben, de a gy.a-ben az analitikus helyzetben lejátszódó interakciók elemzése nem volt átütő sikerű.

• ---

  Az analitikus kiképzésben fontos szerepet kapott az anya-gyermek kapcsolat megfigyelése. (1948 Hampstead Klinika - a program vezetője hosszú ideig Ernest Freud volt, Sigmund F. unokája) megfigyelési jegyzőkönyv

• Lebovici (1983) szintén a csecsemő és anya interakciójával és affektív kommunikációjával foglalkozik, megfigyeléseit felhasználja a terápia során.
• Székely Lajos (1977 ) tanulmányában egy példát láthatunk arra hogyan próbálják az analitikusok egy fejlődési koncepcióba sűríteni a rekonstrukciókból és megfigyelésekből nyert eredményeket: az anya-gyermek szimbiózistól, az elszakadás-individuáció szakaszain keresztül azt a fejlődési folyamatot, ahogy ma a self és a tárgy különválását és belső reprezentációk kialakulását feltételezik.

• ---

  Egy két év körüli gyermek megfigyelésén keresztül demonstrálja feltevését. A gyermek az ablaknál, esik a hó, egy madár száll a párkányra, felcsipegeti a kenyérmorzsát, közben hátul leejt vmit. A gyermek érdeklődve figyel: " Kaki, pipi" - közli. Honnan tudja, hogy a madár defekált? A produkció nem hasonlít a sajátjához, naív tudása testi mozgás élményű, öröm-kín benyomásokból, kielégülésekből szerveződik és testi önmagához tartozik. Ez az ismeret analógiás. Amikor egy autót lát, amiből hátul egy csomagot dobnak ki, szintén ezt közli: " Tü-tü, kaki ". Az elöl-hátul megkülönböztetés készen áll, a látványnak saját testműködése alapján ad értelmet. Honnan jön azaz értelemadás, mely önmagára, selfjére vonatkozik?
• Mahler, ill Hermann feltevése: az örömkereső szerv leválása a kielégülést nyújtó tárgyról veszteségélmény.
• A, Az elveszett kettős egységet a szerv és a tárgy között egy kevésbé szimbiotikus egység helyettesíti.
• B, Vannak hidak, melyek ezeket átívelik, pl. az átmeneti tárgy birtoklása.
• Amit a madár vagy az autó csinál, a gyermek úgy kezeli, mintha ő tette volna, az ő produktuma lenne, vagy saját érzéseit ezekre vetíti. A gy. megkeresi a tárgyak és események értelmét.