Analitikus fejlődéslélektan 4/A tétel

Mások szerepe az önmagunkról alkotott kép alakulásában. Önismereti érzékenység

A tételhez két forrást kaptunk, az egyik egy fejezet a Mérei: Társ és csoportból (elsősorban ez kell), illetve megemlített még egy McCandless cikket is. A kettőt külön dolgoztam fel, szerintem nem integrálhatóak, így érthetőbb lesz.

I. Az önismereti érzékenység / Mérei: Társ és csoport /

1. A latenciakor emberismerete (a kisiskolás emberismerete)

Kisgyerekkor /óvoda / : érzelmi dimenziók mentén tájékozódik környezete tagjairól, míg a tárgyi és intézményes dolgokról sokat tud.

Kisiskolás / 8-9 év / : gazdag tapasztalatai anyag a környezetről szemben a szegényes emberismerettel

(felnőttektől származó) megállapítások, ritka a saját tapasztalatból eredő vélemény, ha igen,

főként külső vonások alapján.

alatt képtelen a más személyről való tapasztalatait átfordítani és ismeretként kezelni.

Az emberismereti kézség fejlődésében 10-12 éves kor körül erős átbillenés : ami az értékrendszereknek, az ítéleti dimenzióknak és a hozzájuk kapcsolódó emlékanyagnak a

változásával függ össze, lényeges mozzanata a tapasztalatok célzott integrálása.

Más az emberismereti értékrend, már rögzítette benyomásait és átdolgozta őket.

2. Az önismeret érdeklődés kezdete (nagyjából ugyanez a fejlődésmenet, mint az előzőekben, de később)

Kisgyerek : az önismeret kezdete nem ismereti hanem indulati; a rá vonatkozó követelmények és a róla készült kép tükrözése, nem pedig saját tapasztalat. A környezet megnyilvánulásai beékelődnek az ítéleti rendszerbe. Az önismeret területén a mások érzelmi reakcióját, ítéletét tükrözik vissza ismeretként. Amit önmagáról mond, nem saját tapasztalata, hanem a felnőtt környezet rá vonatkozó közlése.

magáról mondani semmit, ez a kamaszkor elején felbomlik és megjelenik az önismereti tudás

keresése és megszerzésének igénye, a serdülés kríziskérdéseit (lásd Erikson) a fokozott

önismereti érzékenység vezeti be, ennek előtörténete pedig az én fejlődése.

A cselekvés evidenciája az énfejlődésben

Hagyományos pszichológiai értelmezés: “az én én vagyok“ élménye, az önmagamról való belső kép spontán bontakozik ki az emberben, önmaga termeli ki az énjéről való tudást, ami percepcióból, mozgásból, reflexív viselkedésből, természetes fejlődési folyamat eredményeképpen jelenik meg. A modern pszichológiát is áthatja ez a szemlélet.

Bühler: az énükből való fejlett tudás kell ahhoz, hogy a másikat, mint személyt felfedezzünk: első az én utána a másik .

A XX. sz-i pszichológia célja, ettől a metafizikai fogalmi tehertől megszabadulni. Különféle irányzatok együttesen érlelték meg a probléma megoldását, amit végül a szociálpszichológia fogalmazott meg. A szociálpszichológiai szemlélet: az éntudat lassan bontakozik ki a korai globális benyomásokból, ahol még bontatlan egységben tartoznak össze a világ jelenségei. A külső és belső, a tárgy és az arról való benyomás, a helyzet személyes és tárgyi összetevői a fokozatos tapasztalás révén különülnek el, az én és a másik egyszerre, kiegészítő módon válnak szét, az én a másikhoz, a másik az énhez viszonyulva.

Ebben a korban ez a viszonyulás, az “én csinálom” élményében, elsődlegesen cselekvéshez kötötten jelenik meg (pl: váltakozó játék), stabilizálódása a funkciógyakorlásnál függ össze. Ez a viselkedés szükségszerűen környezeti sorompókba, a realitás korlátaiba ütközik. Az egymást követő benyomásoknak ő az átélője - környezeti korlátozás – frusztráció – “én akadályoztatásának érzése – düh reakció (dackorszak). Valójában az önállóság drámai hangsúlyozásának ezen a szintjén mutatkozik meg az én evidenciája, ami azt fejezi ki, hogy elhatárolta magát a világban.

 

A képzelet evidenciája:

Az “én vagyok = én csinálom”, csak addig lehet az énélmény hordozója, amíg a cselevések nem automatizálódnak, és így a létezés evidenciáiként szolgálhatnak.

Ekkor fordulat áll be: a cselekvést a fantázia helyettesíti, “én vagyok = a képzeletemben is én csinálhatom” formula válik uralkodóvá.

Az éntudat a fantáziában érlelődik az énfejlődés ezen, a serdülést megelőző szakaszában.

Pl.: nappali ábrándozás : sajátos fantáziaszerkezettel bír

Az én evidencia korai szintje és a képzeleti evidencia közötti szakaszokban is folyamatos az én alakítása pl. szerepjátékban - a szerepek váltakozása az én és a másik különállásának és

összetartozásának megértését és az éntudatot jól fejleszti, de kevéssé az énképet.

A fantázia és realitás disszonanciája

Az énfejlődés serdülés előtti, képzeleti vezérlésű szakasza már elsődlegesen az önmagáról való kép kialakítását szolgálja, de ez a folyamat a valósággal való ütközés révén súlyos belső konfliktust okozhat. A képzelet és a realitás nagy eltérése által kiváltotta nagy belső feszültség csökkentést igényel. Ez történhet kóros irányba is, de általában nem így van, hiszen a feszültség csökkentésének kitüntetett eszköze az önismeret.

A normál fejlődés: a fantázia fékezése, elválasztása, tartalmi áthangolása.

A képzeleti tevékenység a serdülőkor kezdetén (11-13 év) nagyon eleven. Elemei a kultúrális közvetítő közegek (tv ,rádió) ideálképeiből származhatnak, készen kapott elemekből építkezik, sablonokból, de tükrözi az egyéni értékrendet is. Ez a generatív fantáziamunka egész életünkben fennmarad, de nem ilyen gátlástalan módon, inkább nosztalgikusan.

képzelődés anyagát, a realitáshoz közelebb tolja, ugyanakkor a serdülés kezdetén az önmagával szembeni kétségét is fokozza, (“milyen is vagyok” kérdése). A realitásérzék által diktált, szégyenként és kétségként megélt feszültséget próbálja a képességeinek valódi megismerésével feloldani .

 

A feladatmegoldás, mint visszajelentés

Az önismereti igény érlelődésében jelentős tényező, főként a pubertás előtt (8-9 év), az érdeklődés által vezérelt, rendezett és szervezett tevékenység (Pl. : gyűjtés, művészkedés, társas játékok, sport). Szinte mindenkinek van valami hobbija.

Jellemzői:

a., folyamatosság

b., itt alkalmazza az eltérő forrásokból származó ismereteket

(rendszerezés, kategorizálás, készségek, jártasságok kialakítása és bővítése)

c., ezen tevékenységek fontos kötődési-kapcsolódási lehetőségek

(barátságok, kiscsoportok, együttes élmény, összetartozás, társkapcsolatok)

d., a teljesítmény értékké válik

Az énazonosság válsága

Az önmagamról való tudás vágyát nem a fantáziálás föllobbanásának és a racionális gondolkodásnak a disszonanciája indítja el, ez csak egy része egy nagyobb folyamatnak, az énazonosság válságának és lassú stabilizálódásának.

Latenciakor : a legfontosabb életszakaszok egyike : az indulati terhelés kicsi, a feladat: alkalmazkodás, készségek, képességek és a meglévő ismeretek hatékony örömteli alkalmazása.

Serdülőkor: az érés üteme felgyorsul, és egyenlőtlen változást hoz (a testi érést a testséma változása lassan követi)

- valamilyen hirtelen változás a belső feszültségrendszerben, erős belső bizonytalanság, az addigi viszonyulási módok megbomlása

- az énazonosság válsága és lassú stabilizálódása

- fokozott önismereti érzékenység

A serdülőkorban az azonosítások (a személyiségfejlődést meghatározó szignifikáns kötődések azonosításos megszeldítése) nyomán felvett elemeket szintetizáló rendszer, az én szintetizáló funkciója kerül válságba a gyors változások és az egymást hirtelen követő szerepek és azonosítások következtében, és főként amiatt, hogy az önmagunkról való tudás lassan követi a valós változást. Olyan új igények és feszültségek jelennek meg, melyek

még nincsenek a személyiség szintjén integrálva = énazonosítási válság (Erikson)

Hogyan lehet mégis stabil a személyiség? Az önmagunkról való tudás fokozatos integrálása, az önmagunkról szerzett ismeret feldolgozása, integratív énkép kialakítása révén.

A pubertásos válság kórképe, mint pszichiátriai határeset

Serdülőkorban gyakori és átmeneti kóregyüttes, ami pszichózisnak tűnhet, konfliktusos eredetű, neurotikus reakcióképződés, az énazonosság válságára reagálnak.

Tünetek (vonások, amik megfigyelhetők):

a., extravagáns, egzaltált irányú fordulat a viselkedésben és az életvezetésben

(bizarr gondolatrendszer, aszocialitás, öngyilkossági kísérlet)

- énazonosság válsága, a “csak én”, az “én élményét” csak addig míg senki által végre nem hajtott tett erősíti meg.

b., elzárkózás a viselkedésben, a környezettel való érzelmi együttmozgás hiánya

c., a mentális labilitás, az értelmi működés időleges hanyatlása

Ezen vonások elmosódva és külön- külön a normális serdülésben is felbukkanak.

Önismereti erőfeszítés : az énazonosság válság (főként korai szakaszában) feloldásának egy másik módja.

Az önismereti előítéletek

A serdülő önismeret kezdetben még kevés mások és saját jellemzésére, ez főként képességeinek felsorolására, és a naiv pszichológiából ismert sztereotípiákra szorítkozik, nem saját tapasztalaton, hanem sablonon, sztereotípiákon alapul, de sajátként éli meg, önismeretükhöz előítéletek tömege kapcsolódik.

Három önismereti előítélet:

a., a fatális meghatározottság

“ilyen vagyok, ezt örököltem“ – a rám jellemző tulajdonságegyüttes megváltozhatatlan == a felelősség elhárításának eszköze, védekezés az erőfeszítés ellen.

b., metamorfózis

a változás az emberben nagyon hirtelen áll be, egyik pillanatról a másikra, pl.: tehetség sugallatszerűen, mitikus üzenetként jelenik meg == erőfeszítés elkerülése, felelősség lerakása. Egy készség kialakításához nem kell erőfeszítést tenni, sugallatszerűen ér minket.

 

 

c., monotitikus személyiség

valaki vagy ilyen, vagy olyan, nem férnek meg együtt az ellentmondó tulajdonságok,

a jellemző vonások abszolutok, állandók, az emberek egyértelműek, a megítélés egyszerű nem igényel elemző műveletet. Nem kell a körülményeket figyelembe venni, bárki besorolható: pl. szép-csúnya.

Ezek itt a naiv ön és emberismeret jellemzői == sablon előítélet , történetiség hiánya

A cikkben szerepel még két, a témában jelentősnek számító vizsgálat, melyek szerintem ha nem is fontosak, azért megemlíthetők, legfeljebb azt mondják, hogy nem kell elmondani.

1., Bianka Zazzo Önértékelési vizsgálata, mely arra a kérdésre keresi a választ, hogy a 15-19 éves kor homogén szakaszt alkot-e az önértékelés szempontjából, vagy pedig további fejlődési csoportok különíthetők el benne? A feleletet úgy kereste, hogy életkori, nemi és szocioökonómiai változók szerint elhatárolható csoportokat vizsgált és feltételezte, hogy a csoportok közt esetleg mutatkozó önértékelési különbségek differenciális személyiségkülönbségeket fejeznek ki.

Az eszköz egy 33 tulajdonságot tartalmazó kérdőív volt, melyen minden vonásnál fel kellet tüntetni, hogy szerinte az megvan –e a lányokban, a fiúkban, a férfiakban illetve a nőkben. Aki ezek után úgy gondolta és kérte, részt vett egy beszélgetésen is, ahol tulajdonságjegyekből összeállított személyiségleírást, pszichológiai portrékat mutattak be. Ezekkel kapcsolatban különböző kérdésekre kellet felelni, pl. jellemzőek e ezek a tulajdonságok rá vagy az életkori csoportjára?

Eredmények: A serdülők, főleg a fiúk, általános vonásként említik az önbizalom hiányát, a szabadság, a szellemi függetlenség fontosságát. Jellemzőek, azok a vonások, melyek mentén a fiúk elkülönülnek a lányoktól pl. intellektuális orientáció, szemben a lányok érzelmi beállítottságával, illetve amelyek alapján a serdülők elkülönülnek a felnőttektől pl. nonkonformizmus, szenvedélyesség. A vizsgálat egyik kiemelkedő mutatója a 17 éven felüli fiúk önértékelésében hangsúlyozott tulajdonság, hogy a társadalmi igazságtalanságok felháborítják őket. Ez alapján a serdülés nem homogén az önértékelés szempontjából. A vizsgálat alapján az első szakaszban hangsúlyozottan a személyes tulajdonságok az elsődlegesek, míg a második szakaszban előtérbe kerül a közéleti gondolkodás, a társadalmi mérlegelés jelentősége. A nemek szerinti elkülönülésben az élet perspektívájára vonatkozó sztereotípiák látszanak lényegesnek. A szociokultúrális különbség főként abban mutatkozik meg, hogy az inkább kedvező anyagi feltételek közt élők értéket tulajdonítanak a különállásnak, míg a kedvezőtlen helyzetben levők sztereotípiáiból intenzívebb szolidaritási készség, hasonulási törekvés olvasható le.

2., Hector Rodriguez Tomé empátiás készség önértékelési vizsgálata, melynek alapvető mutatórendszere az önismereti kép és a tulajdonított kép megfelelése, illetve különbsége. A vizsgálati személy három dimenzió (énesség, önuralom, szociabilitás) mentén fogalmazta meg önismereti képét, s ezekben a dimenziókban határozta meg, hogy véleménye szerint milyennek látják őt mások. Az adatok szerint az önismereti kép és a tulajdonított képek differenciája az életkorral növekszik. A serdülés kezdetén a gyermeknek az a véleménye, hogy a mások is olyannak látják, mint amilyennek ő önmagát. Később ez az egybevágás megszakad, a kétféle kép távolodik egymástól. A különbségben a serdülés jellegzetes énfejlődése mutatkozik meg. Tomé vizsgálata megerősítette azt a Wallon gondolatmenetéből kiinduló feltevést , hogy a serdülők önismereti érdeklődése – az én hangsúlyozásával együtt – az én és a másik egyensúlyának a keresése is: az én és a belső másik különbségéből adódó feszültség egyik elvezetési módja. Az önismereti erőfeszítés a külvilágból érkező jelzések feldolgolzása, így a másik interiorizációja.

II. McCandless : Az énkép és kialakulása

A tanuláselmélet szempontjából nézve, az én-kép mintegy a gyermek által megszerzett összes társas és személyes tapasztalat összegződése, betetőzése.

Az én-képet elvárások rendszereként határozhatjuk meg, e rendszerhez azoknak a területeknek vagy viselkedéseknek az értékelése is hozzájárul, amelyekre maguk az elvárások irányulnak.

függ: elemei fontosságától, egyén hogyan értékeli

Dinamikus egyensúlyban levő elemekből áll, a jót igyekszünk fenntartani .

A jó énkép segíti a sikeres beilleszkedést, növeli az őszinteséget magunkhoz, csökkenti a szorongást, a szülők elismerése alakítja.

Őszinteség magunkhoz = pontosabb énkép = jobb beilleszkedés / Taylor, Combs/

A rossz beilleszkedés elhárításra utal. A pontos önleírók kevésbé hárítanak el, gyorsabban felismerték a fenyegető szavakat egy kisérletben. / Chodorkoff/

Az énkép tanulással alakul, fontosak a korai környezeti hatások. Az objektív sikert elváró szülők hatása alatt kedvezőtlen személyiségvonások alakulnak ki

(önfelértékelők: társai negatívabb véleményen vannak, kevesebb depresszió, rossz beilleszkedés,

önleértékelők: társai pozitívabb véleményen vannak, érzelmesebbek, kevésbé érettek

éleslátók: kevesebb elhárítás)

  1. összetettség, terjedelem (felnőtteké nagyobb és a magasabb iskolai végzettségűeké)
  2. pontosság, megfelelés (kapcsolat a valós élettel)
  3. világosság (öntudat szerepe)
  4. következesség (ellentmondásokat kell kerülni)
  5. hajlékonyság (az alkalomnak megfelelően tud változni)
  6. önelfogadás