Analitikus fejlődéslélektan 4/A tétel

A tételhez két forrást kaptunk, az egyik egy fejezet a Mérei: Társ és csoportból (elsősorban ez kell), illetve megemlített még egy McCandless cikket is. A kettőt külön dolgoztam fel, szerintem nem integrálhatóak, így érthetőbb lesz.

1. A latenciakor emberismerete (a kisiskolás emberismerete)

Kisgyerekkor /óvoda / : érzelmi dimenziók mentén tájékozódik környezete tagjairól, míg a tárgyi és intézményes dolgokról sokat tud.

• rokon és ellenszenv megélése, ezt a másik abszolút tulajdonságának fogja fel.

Kisiskolás / 8-9 év / : gazdag tapasztalatai anyag a környezetről szemben a szegényes emberismerettel

• személyes kapcsolatban, mások jellemzésére nincs saját valódi vélemény, szajkózott

főként külső vonások alapján.

• másokkal kapcsolatban is a saját szemszöge a fontos, ez a jellemzés alapja, 10 éves kor

Az emberismereti kézség fejlődésében 10-12 éves kor körül erős átbillenés : ami az értékrendszereknek, az ítéleti dimenzióknak és a hozzájuk kapcsolódó emlékanyagnak a

változásával függ össze, lényeges mozzanata a tapasztalatok célzott integrálása.

2. Az önismeret érdeklődés kezdete (nagyjából ugyanez a fejlődésmenet, mint az előzőekben, de később)

Kisgyerek : az önismeret kezdete nem ismereti hanem indulati; a rá vonatkozó követelmények és a róla készült kép tükrözése, nem pedig saját tapasztalat. A környezet megnyilvánulásai beékelődnek az ítéleti rendszerbe. Az önismeret területén a mások érzelmi reakcióját, ítéletét tükrözik vissza ismeretként. Amit önmagáról mond, nem saját tapasztalata, hanem a felnőtt környezet rá vonatkozó közlése.

• az önismeret közlések a környezet jelentős tagjainak emocionális beállítottságán nyugszanak, és azok sarkított formái is lehetnek
• az önmagára vonatkozó fantáziaszövés és a más véleménye jellemzi az önismeretet addig, míg fel nem ismeri a realitást. A saját magára vonatkozó élményt, tapasztalatot nem tudja ismeretként átfordítani, önmagáról annyit tud, amit mástól hallott illetve amit vágyteljesítő fantáziája diktál neki.
• ha a valóságérzék ezt a már nem tűri, fellép az önismereti zárlat : nem tud és nem is akar

magáról mondani semmit, ez a kamaszkor elején felbomlik és megjelenik az önismereti tudás

keresése és megszerzésének igénye, a serdülés kríziskérdéseit (lásd Erikson) a fokozott

A cselekvés evidenciája az énfejlődésben

A XX. sz-i pszichológia célja, ettől a metafizikai fogalmi tehertől megszabadulni. Különféle irányzatok együttesen érlelték meg a probléma megoldását, amit végül a szociálpszichológia fogalmazott meg. A szociálpszichológiai szemlélet: az éntudat lassan bontakozik ki a korai globális benyomásokból, ahol még bontatlan egységben tartoznak össze a világ jelenségei. A külső és belső, a tárgy és az arról való benyomás, a helyzet személyes és tárgyi összetevői a fokozatos tapasztalás révén különülnek el, az én és a másik egyszerre, kiegészítő módon válnak szét, az én a másikhoz, a másik az énhez viszonyulva.

Ebben a korban ez a viszonyulás, az “én csinálom” élményében, elsődlegesen cselekvéshez kötötten jelenik meg (pl: váltakozó játék), stabilizálódása a funkciógyakorlásnál függ össze. Ez a viselkedés szükségszerűen környezeti sorompókba, a realitás korlátaiba ütközik. Az egymást követő benyomásoknak ő az átélője - környezeti korlátozás – frusztráció – “én akadályoztatásának érzése – düh reakció (dackorszak). Valójában az önállóság drámai hangsúlyozásának ezen a szintjén mutatkozik meg az én evidenciája, ami azt fejezi ki, hogy elhatárolta magát a világban.

A képzelet evidenciája:

Az “én vagyok = én csinálom”, csak addig lehet az énélmény hordozója, amíg a cselevések nem automatizálódnak, és így a létezés evidenciáiként szolgálhatnak.

Ekkor fordulat áll be: a cselekvést a fantázia helyettesíti, “én vagyok = a képzeletemben is én csinálhatom” formula válik uralkodóvá.

Pl.: nappali ábrándozás : sajátos fantáziaszerkezettel bír

• preferált helyzetek, elhatárolt térben, kevés kötött számú szereplővel pezsgő történetek kimunkálása, a középpont mindig ő maga. Ezzel mindig egy-egy vágyát teljesíti be, az egyes képzeleti képeket újra meg újra felépíti, ezzel énjének különféle arculatait formálja. A fantáziában az én evidenciájának örömét éli meg, mindenféle lehetséges helyzetben.

Az én evidencia korai szintje és a képzeleti evidencia közötti szakaszokban is folyamatos az én alakítása pl. szerepjátékban - a szerepek váltakozása az én és a másik különállásának és

összetartozásának megértését és az éntudatot jól fejleszti, de kevéssé az énképet.

A fantázia és realitás disszonanciája

Az énfejlődés serdülés előtti, képzeleti vezérlésű szakasza már elsődlegesen az önmagáról való kép kialakítását szolgálja, de ez a folyamat a valósággal való ütközés révén súlyos belső konfliktust okozhat. A képzelet és a realitás nagy eltérése által kiváltotta nagy belső feszültség csökkentést igényel. Ez történhet kóros irányba is, de általában nem így van, hiszen a feszültség csökkentésének kitüntetett eszköze az önismeret.

A képzeleti tevékenység a serdülőkor kezdetén (11-13 év) nagyon eleven. Elemei a kultúrális közvetítő közegek (tv ,rádió) ideálképeiből származhatnak, készen kapott elemekből építkezik, sablonokból, de tükrözi az egyéni értékrendet is. Ez a generatív fantáziamunka egész életünkben fennmarad, de nem ilyen gátlástalan módon, inkább nosztalgikusan.

• a fantáziaszövés gazdagságának elapadása a realitásérzék fejlődésével függ össze, ez beavatkozik a képzetáramlásba, és megmutatja annak abszurditását – megszűri a

képzelődés anyagát, a realitáshoz közelebb tolja, ugyanakkor a serdülés kezdetén az önmagával szembeni kétségét is fokozza, (“milyen is vagyok” kérdése). A realitásérzék által diktált, szégyenként és kétségként megélt feszültséget próbálja a képességeinek valódi megismerésével feloldani .

A feladatmegoldás, mint visszajelentés

Az önismereti igény érlelődésében jelentős tényező, főként a pubertás előtt (8-9 év), az érdeklődés által vezérelt, rendezett és szervezett tevékenység (Pl. : gyűjtés, művészkedés, társas játékok, sport). Szinte mindenkinek van valami hobbija.

a., folyamatosság

c., ezen tevékenységek fontos kötődési-kapcsolódási lehetőségek

(barátságok, kiscsoportok, együttes élmény, összetartozás, társkapcsolatok)

d., a teljesítmény értékké válik

• az azonos tevékenységet folytatók véleménye (elismerés, elutasítás) fontos a gyerek számára, lehetőséget ad a kortársak teljesítményével való összehasonlításra
• ebben a korban a kisközösség csoportdinamikai tendenciája a teljesítmény és jártasság szerinti hierarchia rögzítése (standard mérce, amihez mindenkit hasonlítanak, tükröt tart a gyerek elé, melyben megmérheti saját szintjét)
• ezek a tevékenység talaján létrejött kisközösségek a 13. évig állandó visszajelzést adnak a teljesítményről, a sikerek és kudarcok forrásai, az önismereti fejlődés, a reális önértékelés kialakulásának fontos alapját jelentik.

Az énazonosság válsága

Az önmagamról való tudás vágyát nem a fantáziálás föllobbanásának és a racionális gondolkodásnak a disszonanciája indítja el, ez csak egy része egy nagyobb folyamatnak, az énazonosság válságának és lassú stabilizálódásának.

Latenciakor : a legfontosabb életszakaszok egyike : az indulati terhelés kicsi, a feladat: alkalmazkodás, készségek, képességek és a meglévő ismeretek hatékony örömteli alkalmazása.

- az énazonosság válsága és lassú stabilizálódása

- fokozott önismereti érzékenység

A serdülőkorban az azonosítások (a személyiségfejlődést meghatározó szignifikáns kötődések azonosításos megszeldítése) nyomán felvett elemeket szintetizáló rendszer, az én szintetizáló funkciója kerül válságba a gyors változások és az egymást hirtelen követő szerepek és azonosítások következtében, és főként amiatt, hogy az önmagunkról való tudás lassan követi a valós változást. Olyan új igények és feszültségek jelennek meg, melyek

még nincsenek a személyiség szintjén integrálva = énazonosítási válság (Erikson)

Hogyan lehet mégis stabil a személyiség? Az önmagunkról való tudás fokozatos integrálása, az önmagunkról szerzett ismeret feldolgozása, integratív énkép kialakítása révén.

A pubertásos válság kórképe, mint pszichiátriai határeset

a., extravagáns, egzaltált irányú fordulat a viselkedésben és az életvezetésben

(bizarr gondolatrendszer, aszocialitás, öngyilkossági kísérlet)

• ez az én hangsúlyozása a külvilággal szemben (az originalitás válságának is nevezik = viselkedés rikító mozzanatait emelik ki ezzel)

- énazonosság válsága, a “csak én”, az “én élményét” csak addig míg senki által végre nem hajtott tett erősíti meg.

b., elzárkózás a viselkedésben, a környezettel való érzelmi együttmozgás hiánya

• az érzelmi ingerek mindig újra bizonytalanná teszik kapcsolatait és azok tükrében az önmeghatározást : ez ellen védekezik elzárkózással (skizoid jelleget ad)

• tompán reagál, magához képest kevesebbet ért meg, és idéz fel a külvilágból

Ezen vonások elmosódva és külön- külön a normális serdülésben is felbukkanak.

• az önismereti sztereotípiák lezárják az erőfeszítést
• a kamasz a “milyen vagyok kérdésre “ válaszként abszolút tulajdonságok felsorolást várja
• rögzített, stabil tulajdonságként kezelnek sok olyan dolgot, ahol más is szerepet játszhat

a., a fatális meghatározottság

b., metamorfózis

a változás az emberben nagyon hirtelen áll be, egyik pillanatról a másikra, pl.: tehetség sugallatszerűen, mitikus üzenetként jelenik meg == erőfeszítés elkerülése, felelősség lerakása. Egy készség kialakításához nem kell erőfeszítést tenni, sugallatszerűen ér minket.

c., monotitikus személyiség

valaki vagy ilyen, vagy olyan, nem férnek meg együtt az ellentmondó tulajdonságok,

Ezek itt a naiv ön és emberismeret jellemzői == sablon előítélet , történetiség hiánya

• az önismereti érzékenység elég erős ahhoz, hogy áttörje ezeket a korlátokat, így a
• történetiség hiányát is == az abszolút tulajdonságok helyett azok kialakulása, a viselkedés miértje, története is összeáll.

1., Bianka Zazzo Önértékelési vizsgálata, mely arra a kérdésre keresi a választ, hogy a 15-19 éves kor homogén szakaszt alkot-e az önértékelés szempontjából, vagy pedig további fejlődési csoportok különíthetők el benne? A feleletet úgy kereste, hogy életkori, nemi és szocioökonómiai változók szerint elhatárolható csoportokat vizsgált és feltételezte, hogy a csoportok közt esetleg mutatkozó önértékelési különbségek differenciális személyiségkülönbségeket fejeznek ki.

Az eszköz egy 33 tulajdonságot tartalmazó kérdőív volt, melyen minden vonásnál fel kellet tüntetni, hogy szerinte az megvan –e a lányokban, a fiúkban, a férfiakban illetve a nőkben. Aki ezek után úgy gondolta és kérte, részt vett egy beszélgetésen is, ahol tulajdonságjegyekből összeállított személyiségleírást, pszichológiai portrékat mutattak be. Ezekkel kapcsolatban különböző kérdésekre kellet felelni, pl. jellemzőek e ezek a tulajdonságok rá vagy az életkori csoportjára?

Eredmények: A serdülők, főleg a fiúk, általános vonásként említik az önbizalom hiányát, a szabadság, a szellemi függetlenség fontosságát. Jellemzőek, azok a vonások, melyek mentén a fiúk elkülönülnek a lányoktól pl. intellektuális orientáció, szemben a lányok érzelmi beállítottságával, illetve amelyek alapján a serdülők elkülönülnek a felnőttektől pl. nonkonformizmus, szenvedélyesség. A vizsgálat egyik kiemelkedő mutatója a 17 éven felüli fiúk önértékelésében hangsúlyozott tulajdonság, hogy a társadalmi igazságtalanságok felháborítják őket. Ez alapján a serdülés nem homogén az önértékelés szempontjából. A vizsgálat alapján az első szakaszban hangsúlyozottan a személyes tulajdonságok az elsődlegesek, míg a második szakaszban előtérbe kerül a közéleti gondolkodás, a társadalmi mérlegelés jelentősége. A nemek szerinti elkülönülésben az élet perspektívájára vonatkozó sztereotípiák látszanak lényegesnek. A szociokultúrális különbség főként abban mutatkozik meg, hogy az inkább kedvező anyagi feltételek közt élők értéket tulajdonítanak a különállásnak, míg a kedvezőtlen helyzetben levők sztereotípiáiból intenzívebb szolidaritási készség, hasonulási törekvés olvasható le.

2., Hector Rodriguez Tomé empátiás készség önértékelési vizsgálata, melynek alapvető mutatórendszere az önismereti kép és a tulajdonított kép megfelelése, illetve különbsége. A vizsgálati személy három dimenzió (énesség, önuralom, szociabilitás) mentén fogalmazta meg önismereti képét, s ezekben a dimenziókban határozta meg, hogy véleménye szerint milyennek látják őt mások. Az adatok szerint az önismereti kép és a tulajdonított képek differenciája az életkorral növekszik. A serdülés kezdetén a gyermeknek az a véleménye, hogy a mások is olyannak látják, mint amilyennek ő önmagát. Később ez az egybevágás megszakad, a kétféle kép távolodik egymástól. A különbségben a serdülés jellegzetes énfejlődése mutatkozik meg. Tomé vizsgálata megerősítette azt a Wallon gondolatmenetéből kiinduló feltevést , hogy a serdülők önismereti érdeklődése – az én hangsúlyozásával együtt – az én és a másik egyensúlyának a keresése is: az én és a belső másik különbségéből adódó feszültség egyik elvezetési módja. Az önismereti erőfeszítés a külvilágból érkező jelzések feldolgolzása, így a másik interiorizációja.

A tanuláselmélet szempontjából nézve, az én-kép mintegy a gyermek által megszerzett összes társas és személyes tapasztalat összegződése, betetőzése.

Az én-képet elvárások rendszereként határozhatjuk meg, e rendszerhez azoknak a területeknek vagy viselkedéseknek az értékelése is hozzájárul, amelyekre maguk az elvárások irányulnak.

• Sullivan: az énkép kialakulása a személyes, társas tapasztalatok összessége, lehet + és –, központi fontosságú a személyiség szempontjából.

függ: elemei fontosságától, egyén hogyan értékeli

Dinamikus egyensúlyban levő elemekből áll, a jót igyekszünk fenntartani .

• a kedvezőtlen énkép növeli a szorongást, csökken a népszerűség, csökken a jó teljesítmény, viselkedési problémák (Lipsitt vizsgálata)
• a jó énkép = kielégítő társas együttműködés, népszerűség, kevésbé igénylik a csoportba tartozást, nincs szorongás
• Az énkép pontossága (őszinteség) összefüggésben van a beilleszkedéssel. A jól beilleszkedőknek jobban el kell fogadniuk a kritikát, jobban hajlandóak bevallani kedvezőtlen tulajdonságaikat.

Őszinteség magunkhoz = pontosabb énkép = jobb beilleszkedés / Taylor, Combs/

Az énkép tanulással alakul, fontosak a korai környezeti hatások. Az objektív sikert elváró szülők hatása alatt kedvezőtlen személyiségvonások alakulnak ki

• pozitív korreláció iskolai teljesítmény és énkép között, negatív énkép esetén valószínűbb, hogy a képességeiknél gyengébben teljesítenek.
• az észlelt és ideális én közti eltérések boldogtalanságot okoznak, a kettő különbsége és a beilleszkedés kapcsolatban van, nagy különbség = depresszió
• az önértékelés kihat az egész gondolkodásra
• fontos a személyiség önjellemzésében a másik véleménye

önleértékelők: társai pozitívabb véleményen vannak, érzelmesebbek, kevésbé érettek

éleslátók: kevesebb elhárítás)

• önelfogadás és mások elfogadásának kapcsolata = azok, akik önmagukat elfogadják, másokat is könnyebben elfogadnak
• énkép egyéb sajátosságai:

1. összetettség, terjedelem (felnőtteké nagyobb és a magasabb iskolai végzettségűeké)
2. pontosság, megfelelés (kapcsolat a valós élettel)
3. világosság (öntudat szerepe)
4. következesség (ellentmondásokat kell kerülni)
5. hajlékonyság (az alkalomnak megfelelően tud változni)
6. önelfogadás