Ranscburg Jenő(1993): A szocializáció fogalma és résztvevői In: Szeretet, erkölcs, autonómia, Gondolat, Bp. (15-42.) (II.)

 

 

 

 

  1. Néhány mondat a szocializációról

Brim(1966): “ folyamat, mely által az egyének olyan tudásra, képességekre és állapotokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy a különböző csoportoknak és a társadalomnak többé- kevésbé hasznos tagjává váljanak”.

Ranschburg: folyamat, melynek során a gyermek alkalmassá válik arra, hogy közösségben éljen.

Két fontos tartalma: a forma és a tartalom (mit tanul meg a gyermek a szocializációja során és az, hogy hogyan tanulja meg) .

A szakirodalomban sok helyen a szocializációt szembeállítják az individualizációval (mely során az én, vagyis a környezetéből önmagát, mint E/1-t kiemelni képes individuum kialakul H. Wallon és G. H. Mead rámutat ennek hamisságára. Szerintük e kettő elkülönülése, önmagam és környezetem tagjainak felismerése a fejlődés azonos folyamatának, két egymástól elszakíthatatlan oldala: önmagunknak, mint környezetünk tagjaitól független személyeknek a körülhatárolása értelemszerűen tartalmazza ennek ellentettjét is.

Whiting(1963) az én három formáját különbözteti meg:

Ez a merev elkülönítés szintén hibás, hiszen az önmagunkról alkotott vélemény a mások által alkotott vélemények sajátunkká tétele a szocializáció révén.

A gyermek először a “ fontos másiktól” kap szociálisan közvetített képet önmagáról, vagyis olyannak ismeri meg önmagát, amilyennek környezete látja őt.

A szocializáció mindig kétirányú folyamat, mely az alkudozások sorában valósul meg.( A házaspár megkezdi gyermeke közösségi lénnyé nevelését, a gyerek pedig anyja és apja szülővé nevelését.)

A gyerek aktivitásának legjellemzőbb formája az alkudozás. Ez azt jelenti, hogy a gyerek a családban olyan szociális pozícióval rendelkezik, melyben eleget kell tennie a család többi tagja részéről vele szemben támasztott igényeknek és elvárásoknak, ugyanakkor joga van arra, hogy cserében szintén igényekkel, elvárásokkal lépjen fel családtagjaival szemben.

2. A család

A család hagyományos funkciója jellegzetes változáson ment keresztül. A nagycsalád nukleáris családdá vált, s a családdal együtt a szülő-gyerek kapcsolat is némiképpen izolálódott, így a gyermek interakciós lehetőségei lényegében a szülőre korlátozódnak.

Az urbanizáció számos problémát vetett fel a családi szocializáció területén.

1. A nő munkába állása csökkentette a gyermekkel töltött idő mennyiségét és az esetek jelentős részében a minőségét is. A szocializáció gondja egyre erősebben az intézményekre hárult, illetve sajátos pingpongjáték kezdődött a szülők és az intézmények között.

2. Kezdetben úgy tűnt, hogy a GYES megoldást hoz a család számára. Ám ez nem olyan mértékben oldotta meg a szocializáció problémáját, mint amennyire várták. Ennek legfőbb oka, hogy a GYES visszautalta a nőt a háztartásba, ahonnan az évek során elpereltük őt.

3. Az urbanizáció és az iparosodás egyik következménye a vidéki munkaerő beáramlása a városba, így a gyermek apa nélküli családban nő fel, hiszen a férj általában havonta csak egyszer utazik haza. Ez főként az apa nélkül felnőtt fiúkra jelent veszélyt.

4. A szülő gyermeke nevelése során általában saját múltbeli tapasztalatait próbálja alkalmazni. Ám ilyenkor a szülőnek pontosan kell emlékeznie, és tudatában kell lennie annak, hogy a gyorsan változó világunkban a magatartási normák alaposan megváltoztak az elmúlt évtizedekben.

A családtagok közötti kommunikáció szintje, formája, a családon belüli szövetségek, “koalíciók” létrejötte jelentőse befolyásolja a szocializáció sikerét.

A gyermek személyiség fejlődését az is befolyásolja, hogy hányadikként születik a családban. Sutton Smith és Rosenberg úgy találták, hogy az elsőszülöttek erőszakosabbak, követelőzőbbek és jobban ragaszkodnak a hangadó szerepkörhöz, mint a többiek, akik felszabadultabbak, szociálisabban és a felnőttek, kortársak befolyásolásának kifinomultabb technikáját alkalmazzák (hízelgés, nyafogás, duzzogás).

 

3. A gyerek

A család a szülők számára fontos: ki az valójában, aki a világra jött, és mennyire hordozza magában jövőjét, lehetőségeit?

A biológiában a test teljes génkészletét genotípusnak, az egyén egy adott pillanatban megnyilvánuló valamennyi tulajdonságát vagy jellemzőjét pedig fenotípusnak nevezzük.

Le Vine: A genotípusos személyiség fogalmába olyan viselkedési diszpozíciók tartoznak, melyek közös jellemzői: az egyén életének igen korai periódusában sajátítja el őket, és a későbbi, fokozatosan gyarapodó tapasztalatokkal szemben rendkívül ellenállók.

A fenotípusos személyiség az egyén tudatos attitűdjeit, értékeit, képességeit, tudását és kompetenciáját tartalmazza.

4. Az iskola és a kortárscsoport

Az olyan társadalmakban, ahol az “értékes státusokat” nem öröklött kiváltságok alapján osztják szét a gyerekek, az iskolai teljesítményben tükröződő képességeik alapján gondoskodnak az utánpótlásról, a felkészültség különböző fajtáit és minőségeit igénylő felnőtt státusok folyamatos betöltéséről.

Az iskolának a szocializációban betöltött legfontosabb szerepe éppen az, hogy sokkal hűségesebb modellje a felnőtt-társadalomnak, mint a család. A gyerek gyakorlatilag először tapasztalja, hogy a közösségben elfoglalt helye, a vélemény, melyet környezetében kialakítanak róla szinte kizárólag teljesítményétől függ. Ez alapján illeszkedik egy struktúrában. A gyerek sikerei vagy kudarcai a családi kötelékben elfoglalt helyét nem befolyásolják.

Az iskolában a tanári pozíció önmagában is tekintélyt képvisel, amit csak abban az esetben lehetséges, ha a gyerek elfogadja, magáévá teszi az iskola érték- és normarendjét, ami az egészséges szocializációnak önmagában is igen fontos állomása. A családnak az iskola felé a legfontosabb szocializációs feladata, hogy segítséget nyújtson a gyereknek az iskolai értékek elfogadásában. Ha a gyerek nem teszi magáévá ezeket az értékeket, iskolai pályafutására- intellektuális képességeitől függetlenül- kudarc vár. Dansinger (1978) rámutat arra, hogy az ilyen gyerekek általában kortársaik között próbálnak pozíciót, elismerést szerezni, és ha ez az osztályban sikertelen, előbb utóbb utcai ún. informális csoporthoz csapódnak, amely befogadja őket és ez a választás meghatározza jövőjüket.

A gyerek egyszerre több csoportnak is tagja lehet, de ezek közül csak egy van, amelyet igazán fontosnak tart.