Henri Tajfel: Csoportközi viselkedés, társadalmi összehasonlítás és társadalmi változás

· a csoportközi viszonyok tanulmányozásában 2 ív, 2 ok-okozati kapcsolat létezik:

a, a másik csoporttal szemben tanúsított viselkedéstől a saját csoporton belüli folyamatokig:

b, Tayfel szerint legalább ilyen fontos, a másik irány, azaz egy csoporton belül zajló folyamatok hatása a csoportközi viselkedésre, azaz az egyes csoportok közötti kapcsolatokra. Szerinte egy csoport tagjai csak abban az esetben válhatnak képessé arra, hogy gyűlöljenek, megvessenek, illetőleg hátrányosan megkülönböztessenek egy másik csoportot, ha világosan kialakult bennük egy olyan csoporthoz való tartozás érzése, amely tökéletesen megkülönböztethető a gyűlölt, megvetett vagy hátrányosan megkülönböztetett csoporttól.

A 2 megközelítés nem kizárólagos, azaz nem egyik, vagy másik áll fenn, hanem a kettő együtt. Ahogy Tayfel írja, az első megközelítés érvényességét, amit Sherif és mások követnek számos empirikus vizsgálat, tényanyag bizonyítja.

· Tayfel megközelítése (a b, gondolatmenet):

Tayfel és mtsai elvégeztek egy kísérletet, hogy igazolják gondolatmenetük érvényességét. Ebben a kísérletben ún. minimális csoportokat hoztak létre. A minimális csoport az, ahol az egyén még képes megkülönböztetni a saját és az idegen csoportot. A kísérleti helyzetből minden olyan változót kiiktattak, amely a saját csoport túlértékeléséhez, illetve a másik csoport alulértékeléséhez vezet. Ezt azért tették, mert éppen azt akarták vizsgálni, hogy ha minden konfliktushoz vezetőt változót elhagynak, és csupán két megkülönböztethető csoportot hoznak létre, akkor az egyes csoportok tagjai miképpen járnak el.

è a szemtől szembeni találkozás

è a csoportok érdekkonfliktusa

è a csoportok közötti ellenségeskedés bármilyen előzetes tapasztalata

è a csoportok reakciói és önző érdekei közötti bármilyen haszonelvű vagy egyéb eszközjellegű kapcsolat.

A csoportok kialakítása esetleges volt: vagy úgy történt, hogy a személyeknek ponthalmazt mutattak rövid időre, majd arra kérték, hogy becsülje meg a pontok számát. Ekkor az alulbecslők, illetve a felülbecslők voltak a két csoport. Egy másik megoldás az volt, hogy a személyeknek absztrakt festők (Klee és Kandinsky) képeit mutatták, és akiknek a Klee festmények tetszettek jobban, azok lettek a Klee-csoport, akiknek pedig a Kandinsky, azok a Kandinsky-csoport.

Ezután a kísérleti személyeket egy fülkébe helyezték el, ahol a következő feladatot kapták: osszanak pénzt 2 másik kísérleti személynek. Ezt a kettőt személyesen nem ismerték, és csupán egy kódszámot kaptak, illetve azt, hogy melyik csoport tagjai (pl. adjanak két különböző összeget a Klee-csoport 44-ik, és a Kandinsky csoport 77-ik tagjának). Ezek mellett az információk mellett a kísérleti személy még azt tudta, hogy ő melyik csoport tagja.

Ezután némileg módosították a kísérletet, és ún. fizetségi táblázatokat adtak a személyeknek. Pl.: 31/35, 34/30, 30/4, 17/17 stb. A tört egyik része (mondjuk a felső) a saját csoporttársnak adott összeg, a másik része a másik csoport tagjának adott összeg. Ezekben a fizetségi táblázatokban (sok más tört mellett) 4 különböző stratégiát vázoltak fel. Ezek:

è a maximális közös haszon: itt a két csoport maximális közös hasznáról, és ily módon a kísérletvezető legnagyobb veszteségéről van szó. Az az eset, amikor a 2 szám összege a legnagyobb a sorban, fent például a 31+35=66.

è a maximális különbség: amikor a két összeg közti legnagyobb különbségről van szó, a saját csoport javára, azaz a különbség maximalizálása a cél. Ez fent pl. 30-4=26.

è a maximális saját haszon: amikor a másik csoportot figyelmen kívül hagyva a személy csupán azt nézte, hogy a saját csoportjának mennyi jut. Ez fent a 34/30-as tört, ahol a saját csoport 34 pénzt kap, a másik csoport 30-at.

è a tisztességes döntés: itt a pénz igazságos elosztásáról van szó, ez a 17/17-es tört.

A kísérleti személyek a legtöbbször a maximális különbség stratégiáját követték, azaz csak azért, hogy a saját és az idegen csoport közötti határvonalat erősítsék, képesek voltak lemondani még a nagyobb haszonról (a maximális saját haszon).

Arra, hogy miért jártak így el, két magyarázat született:

è a, normatív magyarázat: a kísérleti személyek egyszerűen csapatversenyként fogták fel a helyzetet (többségében 15-16 éves kísérleti személyek voltak)

è b, tanulási magyarázat: a kísérleti személyek egy számukra új, idegen helyzetbe kerültek, és az egyetlen dolog, ami segítette őket az a saját csapatnak való kedvezés korábbi (tanult) jó tapasztalatai

Tayfel szerint nem is ez a legnagyobb kérdés, nem erre kell elsősorban a hangsúlyt helyezni, hanem sokkal inkább arra, hogy a kísérleti személyek választása, meghatározott tanulási tapasztalatok hatására meghatározott normák alapján született bennük. De vajon miért?

! Tayfel a csoporton belüli viszonyok és a csoportközi viszonyok esetén a legfontosabb dolognak az egyén önmeghatározását tartotta. Az egyén arra törekszik, hogy megfelelő fogalmat vagy képet alkosson önmagáról, és ebben az igyekezetében összehasonlítja magát másokkal. Ez Festinger alapgondolata, az ún. szociális összehasonlítás elmélete, ahol a hangsúly leginkább a személyközi viszonyokon van. Tayfel terjeszti ki ezt az elméletet a csoportközi viszonyokra, ahol az egyén folyamatosan összehasonlítja azt a csoportot, amiben éppen van a társadalomban található többi csoporttal. Ez az ún. társas összehasonlítási elmélet. Tehát az egyén összehasonlítja a saját csoportját a másikakkal, és ezáltal a csoporthoz való tartozás pozitív vagy negatív értelemben jelentősen befolyásolja a saját magáról kialakított képet is.

!!!A lényeg tehát az lenne, hogy az egyén, aki egy csoport tagja az önmeghatározásra (a pozitív önmeghatározásra) törekszik, és hogy ebben nagyon fontos a csoport amiben van, és amelyet összehasonlít más csoportokkal. A fenti kísérletben az egyén azért igyekezett maximalizálni a különbséget, mert így a saját csoportjához való tartozás (ami több, gazdagabb, mint a másik) pozitív módon járul hozzá az egyén önmeghatározásához, és itt visszaérkezünk az alapvető kérdéshez, a Tayfel által leírt második ívhez: a csoporton belüli folyamatok (az, hogy az egyén önmeghatározásához pozitív módon járuljon hozzá a csoportjához való tartozás) kihatnak a két csoport közötti viszonyhoz, hiszen emiatt maximalizálja a kísérleti személy a két csoport közötti különbséget ahelyett, hogy csupán a saját csoportjának a hasznával törődne!!!

A társadalmi kategorizáció, a társadalmi azonosságérzet és a kettő közötti híd a társadalmi összehasonlítás. Ezek a következőt jelentik:

A, társadalmi kategorizáció: a társadalmi környezet rendezése, ok-okozati kapcsolatok felfedezése a társadalomban, a társadalom számos csoportra való osztása. Itt a csoport egy tudati egység, ami a személy fejében létezik. A társadalmi kategorizációt felfoghatjuk úgy, mint az egyén tájékozódási rendszerét, amely megteremti és meghatározza az egyén társadalomban elfoglalt helyzetét.

De ezek még csak üres kategóriák, tartalommal a

B, társadalmi azonosságérzet tölti fel, amely az egyén önmeghatározásának része, az egyén legjobb tudása szerint bizonyos, érzelmileg is minősített társadalmi csoport tagja. Az egyén akkor marad a csoportban, ha társadalmi azonosságérzete, és ezáltal önértékelése pozitív vonatkozásokkal gyarapodik.

Arról, hogy a csoport, amiben van, pozitívan vagy negatívan járul hozzá önértékeléséhez az egyén egy módon tud információt szerezni a

C, társadalmi összehasonlítással, amelynek során a saját és a másik csoport folyamatos összehasonlítása történik. Ezt ld. Fentebb.

Hiszen csak más csoportok vonatkozásában létezik “hátrányos gazdasági helyzet” önmagában sose.

Összegezve: a csoportközi viszonyok megértésében legalább annyira fontos a csoporton belül végbemenő és főleg az egyéntől induló folyamatok, mint a csoportok közötti konfliktus. Az egyén önmeghatározásának része a saját csoportjához való tartozás, amely negatív vagy pozitív módon járul hozzá az önmeghatározásához. Ha negatív elhagyja a csoportot, ha ennek objektív akadálya van, akkor vagy átfordítja a korábbi negatívumot pozitívvá, vagy elfogadja a helyzetet és megpróbál harcolni a negatív vonások megváltozásáért. Ha pozitív, az építő módon járul hozzá az egyén önmeghatározásához. Az egyén a társadalmi térben lévő csoportokat a társadalmi kategorizációval osztja fel és rendezi el, a saját csoportjával az ún. társadalmi azonosságérzet révén azonosul, és arról, hogy az pozitív vagy negatív úton járul hozzá önértékeléséhez a társadalmi összehasonlítás révén szerez információt.