Kernberg: modern analitikus, aki a tárgykapcsolati elmélet képviselője. Kognitív analitikus fejlődési elméletet dolgozott ki, Magyarországon sokan használják a fogalmait. A könyv az ő rendszerét ismerteti az elhárító mechanizmusokra vonatkozóan.

Definíció: az elhárító mechanizmus olyan kognitív eljárás, amelynek segítségével a tudatból kiszoríthatók az ént fenyegető, veszélyes tartalmak.

Két típusa: a primitív és a komplex elhárító mechanizmusok.

Különbségük: az énszerveződés szintjében van. A primitív elhárító mechanizmusok az én- differenciálódás előtti korai időszakban keletkeznek, a komplexek később, amikor az én, az ösztönén és a felettes én már létrejött és aktívan működik. Kernbergnél ez kb. a hároméves kort követően, az ödipális szakaszban alakul ki.

Minkét elhárító mechanizmus fajtának létezik egy – egy úgynevezett alapformája. Azt az eljárást nevezi így, amiből a többi forma abban a típusban levezethető.

(Akkor most nézzük részletesen)

1. Hasítás – ez az alapformája, erre épül rá a többi primitív e.m.

A hasítás egy énvédő eljárás, olyankor működik, amikor egy jelentős valakire vagy valamire vonatkozóan csak egyfajta élményt tud az egyén megélni. Ilyenkor az ellentmondást nem tudja vállalni, ki kell szorítani a tudatból azt, ami pl. nem csak jó valakiben. Célja: a jó tárgy védelme, azaz, hogy ami fontos - és valószínűleg nélkülözhetetlen - ebben a korai időszakban, az legyen egyértelmű.

Így a konfliktusokkal kapcsolatos szorongás kontrollálható.

Konstruktív formája: pl. a hit élmény vagy határhelyzetekben az egyoldalú látásmód

Konstruktív formája: kapcsolat a transzcendenssel, humán értékképzés, ami az értékkövető magatartás alapja.

Impulzustulajdonítás, aminek lépései:

• A személy átéli saját belső impulzusát mint egy másik személy késztetésétét
• Félelemmel viszonyul ehhez
• Kontrollálni akarja a másikat – valójában rajta keresztül saját magát

Fontos: elkülöníteni ezt a formát a projekciótól. Ott már elfojtás is van, és azt követi a kivetítés, itt kivetítéssel indul, nincs elfojtás!

Minden hasítás tagadás is egyben, de itt egy olyan tagadásról van szó, amikor nem a tartalmakat, hanem az érzelmet tagadja a személy, ami lehet erős szükséglet, érzelem vagy veszély. Nem veszi tudomásul a realitást, kizárja magából egy fontos részét a világnak. Ha túl sok élményre vonatkozik, megszűnik a kapcsolat a világgal, és pszichotikussá válik.

Önmaga mind mindenható, grandiózus, megszállott szelfként való átélése. Együttjár a másik leértékelésével, ezért hívjuk devalválásnak is. Lehet leértékelni szenvedést, veszélyt is. Ez a nárcizmus.

1. Elfojtás lásd Méreinél

2. Meg nem történtté tevés

Kényszerreakció, amivel a korábbi gondolatokat, szavakat, gesztusokat kizárja a tudatból, és helyére ellentétes tartalmúakat hív elő. Ez két egymást követő aktus: elfojtás és ellentétes pólusba fordítás. Pl.: a bántalmazó szülő idealizálása.

3. Reakcióképzés lásd Méreinél

Célja, hogy az érzelmeket más motivációhoz kapcsoljuk, mint amelyek ténylegesen mozgósították. Magyarázatot találni olyan attitűdre, akcióra vagy gondolatra, aminek valós motívumát el kell fojtani. Ezzel a környezet számára elfogadhatóvá, etikussá, szociálisan pozitívvá tesszük a viselkedést vagy a feszültséget. Pl.: A gyerekét megverő szülő: “azért teszem, mert szeretlek”. Szorongáscsökkentő eljárás.

Sok más elhárító mechanizmussal társulhat. Pl.: elfojtás → reakcióképzés → racionalizálás történek, ha egy tartalom elfojtásra kerül, ráépül egy másik cselekvés, és azt jól megmagyarázza a személy.

Affektívből intellektuális síkra teszi át a személy az élményeit általa. Ilyen pl. amikor a beteg elmegy a pszichológushoz, és okosan diagnosztizálja magát, de nincsenek adekvát érzelmek és feszültségek a történet mellett. Üres verbalizáció, amiből a lényeg hiányzik.

Az intellektualizáció másik pólusa az acting out. Ez a feszültségek azonnali, kontrollálatlan viselkedéses lereagálása. A kontinuumon való mozgás a semmi érzelem, csak gondolattól a semmi gondolat, csak indulat felé halad.

6. Izoláció lásd Méreinél