Kulcsár Zsuzsa (1992): A latencia- és adoleszcenskori személyiség alakulás pszichológiai és központi idegrendszeri tényezői In: Korai személyiségfejlődés és énfunkciók 209-219 oldal

• Koragyermekkori felettes én kialakulásè adoleszcenskori én ideál képzés. Érzelmi töltetük, elfojtásuk hasonló. Megismétlődik a szeparáció - individuáció A latencia korban visszatér a vesztibuláris aktivitás (gyakorlás szakasza). Jellemző probléma ekkor a hiperaktivitás; ez további vesztibuláris ingerléssel jól kezelhetőè maga a rendellenesség lehet öngyógyítás is!!

Állatkísérletek: ilyenkor a komplex tanulás nehézkes, inadekvát viselkedések jelenhetnek meg; ugyanakkor az egyszerű tanulás sima.

Idegrendszeri háttér: katekolamin(CA) agonisták csökkent viselkedést okoznakè kate- kolaminerg rendszer hiposzenzitív. Ennek okát a dopaminerg autoreceptorok érésében találja meg. A preszinaptikus autoreceptor ingerlése gátolja a DA felszabadulást; a posztszinaptikus DA receptorok a viselkedés aktivitását okozzák. Ha ez a mezolimbikus rendszerben zajlik è normális folyamat. Ha ez korábbi életkorban megjelenik, és a striatális rendszerbenè hiperaktivitás.

Következtetés: A kisiskolás korban megjelenő előzmények nélküli hiperaktivitás normális.

• Adoleszcens újraközeledési krízis: ambivalencia a tekintéllyel szemben. Szülői mindenhatóság elvesztéseè gyászreakció; leválás (dekatexis); normál nárcizmus megjelenéseè világmegváltás. Befelé fordulásè élményeit egyedinek és grandiózusnak éli meg; kapacitását pedig határtalannak. E kor jellemzője a személyes mítoszképzés (önmagát rendkívüli lényként éli meg), és a képzelt nézőközönség (kapcsolatok lejátszása, anticipálása). Ezek megalapozzák a felelősségvállalás képességét. a serdülőnek is szüksége van a tükröző felnőttre (nárcisztikus tüzelőanyag). Ennek hiányában nárcisztikus személyiségzavar léphet fel.
• Pszichoszociális kihívás – felelősség vállalás (Erikson): adoleszcencia=pszichoszociális öndefiníció. A végtelen lehetőségek végét jelenti. Ez a veszteség áll az identitáskrízis hátterében. Regresszív megnyilvánulásokè ennek mélypontja ad alapot az új építéséhez. Ekkor bukkanhatnak elő a rejtett képességek. Saját adottságok felvállalásaè hosszútávú tervek.
• Mit veszít mindeközben a kamasz? Egyrészt a saját mindenhatóságot, másrészt a családi, anyai meleget. Menekül a melegségtől (hidegre edzés), ám gyászolja is azt. Nem bízik semmiben, senkiben, ám egyre nyitottabb lesz a bízó kölcsönösség jeleire.

A kamasz a káoszból az alkotás segítségével a megújulás felé halad. Ezt akkor tudja megtenni, ha a gyermekkori szeretetkapcsolatot sikeresen interiorizálta. è innen táplálkozhat a művészi alkotótevékenység is.

• Adoleszcens krízis és a XX. századi ifjúsági mozgalmak dinamikája: Beat és hippi mozgalomè negatív jogit hangsúlyozza (pl: nem alapítok családot); misztikus élmények keresése (az én megváltozott megéléseè pszichedelikus szerek). Ennek háttere: a regresszió visszavezet korábbi megküzdési stratégiákhoz, új alternatívákat hozhatunk létre. A legmélyebb regresszió (ez lenne a misztikus leszállás) az őskáoszig vezet. Az egyetlen gyógyír pedig az anyamell. Az innen hozott üzenet: a dolgok mélyén egység van; az egyszerűsítés a megváltás titka, végső soron a szeretet.
• A regresszió deautomatizációhoz vezet: ez teszi lehetővé, hogy a magától értetődő helyzeteket újra értelmezzük, hiszen teljesen “ártatlan” szemmel nézhetünk rá. A valóság eddig ignorált része is átélhetővé válik. A kreativitás is hasonló elven működhet: a legevidensebb dolgot is meg tudja kérdőjelezni a személy.

Grastyán elkülönítette az exploratív és az automatikus, munkamódot a hippocampusban. Akkor vált az állat exploratív módra, ha frusztráció éri. Ez párhuzamba állítható a deautomatizálással.

Prince a modern amerikai társadalom metafizikai mozgalmait beavatási rítusnak tekinti, aminek végén nincs elérni vágyott pozíció.